A belville legó babákkal már találkoztunk. Ez a nyeklik csuklik mindenhol típus. A mostani csak térdbe és könyékbe, és megnőtt a kétszeresére és sokkal inkább emberi alakot öltött. Ez a Scala baba. Nagy meglepetést okozott ez a baba nekem. Bár eddig is tudtam, hogy kicsike, de hogy ennyire kicsi és soványka az újdonság volt. Nem centizgettem, de betettem a liliputi babák sorába, hogy lássam mekkora. A Barbinak a derekáig sem ér, ám legkisebb tesójánál fél fejjel nagyobb. Sajnos elfelejtettem levenni a ruhát (a csoportképen), hogy látható legyen a testarány, de alkatilag a Bratz kids lány ruháit fel tudja venni lötyögés mentesen. De csak a felsőt. Amúgy rém idétlen ruhába bújtatták ezt a babát. Míg a gatyája jó és divatos, a felsőjét valami sálas megkötővel látták el. Borzalom bevallom, le is vágtam már csak a nyakán maradt meg mint gallér. De majd alkotunk rá valami szebbet. Egyébként meg egy szép arányos vékony testű baba. Ellenben a feje olyan picurkának tűnik, de lehet, hogy ez az öltözéke miatt van, mert a meztelen képen ott arányos.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: legó. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 21., szerda
2014. május 2., péntek
Liliputi babák
Igazat megvallva, nem szeretem a kisméretű babákat. Talán mert nincs mit fogni rajta. Vagy elveszik az ember tenyerébe, vagy begörcsöl az ujja ahogy fogja. Az egyik liliputi az a kedvenc babatípusomnak mini változata és fiú! Bratz baba. Meg kell mondjam amilyen pici ez a baba egész jól hozza a formáját. Főleg a táblacsoki hasat, és izmos combokat. A haja lehetne formásabb, majd meglátom mit tudok kezdeni vele.
A másik liliputi figura az nem igazán baba, de még is baba. Na most baba, vagy nem baba? Igazi nevén Legó. Vagyis a legóba tartozó figura. Viszont nagyon baba. 1990 évek elején gyártották őket. Érdekes sosem találkoztam velük. Belville a típus neve. Olyan babákat tartalmaz, ami mindenhol mozog. Még bokába csuklóba is. És köztudomás, ami olyan mint egy BJD baba az érdekel. Mivel ezt használt játék boltba kaptam, az eladó rakta össze nekem a csomagot. Mivel semmit nem tudott az eladó csak annyit hogy retró internetes keresgélésbe fogtam,és megtaláltam a típusát is meg, hogy az én csomagocskám kb. 3 különböző legó együttes darabkáiból tevődik össze.
A babák két különböző csomagból vannak. Valószínűleg a koronájuk miatt kerültek egy kupacba árusításra.
Ezt a két képet találtam róluk a netten keresgélés közbe.
Nekem csak a narancs lány és az öreg királyi pár jutott. Bár a kis fiúcskának még örültem volna, de sajnos nem volt több fiú figura az öreg királyon kívül.
Viszont rettentő mozgékonyak.
Be kell valljam nem tetszik a ruhájuk. Úgy hogy majd kerítek rájuk egy normálisabb rongyocskát. Ami modern lesz. Mivel retró figuráról van szó nem akarom bántani a mintázatukat, de a mozgékonyságukat sem akarom eltakarni.
És ha már legónál tartunk. Van még egy mozgékony babával rendelkező legó típus a Scala baba. Abból még befogadok a házamba. Találtam egy tetszetőset dobozába. Ilyet már nem kapni nagyon. Illetve csak használtan a vaterán, apródon még igen.
Amúgy meg annyi legónk van, hogy őrület. A lányom imádja. Csak azt sajnálom, hogy nem találjuk a régi gyerekkori legómat amivel én játszottam.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
t