A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pullip. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pullip. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 7., csütörtök

A kempingezés

Még javában tart a nyár. Ideje szabira menni. És ha már szabi irány a kemping. Hunter és Kaela összeszedték a kemping cuccokat. Közben elhívták magukkal a szépfiú Ellis-t és aktuális partnerét Arizonát.
Hunterék már javában rakták össze a sátrat, Kaela sem egy ügyetlenke, aktívan segített neki az összeállításban.



Míg a sátorral babráltak befutottak a barátok is.


A srácok üdvözölték egymás. Kaela viszont megrökönyödve vette tudomásul a csinos lány öltözékét. Hát nem kiránduláshoz való és nehéz volt elképzelni, hogy idáig is magassarkúba tette meg az utat.


Arizona nem hazudtolta meg kényeskedését, rögtön szemrevételezte, hol tölti az éjszakát. Bekukkantott a sátorba és felettébb kényelmetlennek tartotta a sátor "padlózatát". Ezért Hunter, hogy Arizona ne érezze magát kényelmetlenül, megmutatta a matracokat, hálózsákot és takarókat válogasson magának kedvére.



Mikor elrendezték a tábort leültek csevegni. A két fú nagyon mondta a magáét. E mellett a lányok csak hallgattak. Végül a csajok elküldték a fiúkat fáért, mert a vacsit is meg kellett csinálni. Ez persze Kaela-ra hárult. Lévén, hogy Arizona nem volt egy kirándulós fazon nem értett hozzá.



Sajnos a srácok fa nélkül tértek vissza. Részben mert nedves volt minden fa, képtelenség lett volna abból tűzet csinálni, részben meg, összetalálkoztak az erdőmesterrel, aki kijelentette, hogy tűzgyújtási tilalom van. 
Így a srácok hideget kajáltak, majd még elvackolódtak a helyükön. 


Végül már mindannyian elfáradtak. A fiúk lovagiasak voltak és a lányok mehettek a sátorba aludni, Míg ők kint maradtak a hálózsákokban.



 Ám Kaela-nak hiányzott Hunter közelsége és kiköltözött mellé a hálózsákba. Épp hogy elfértek. Hunter ennek kifejezetten örült mert nagyon imádta a lány. Nem bírt betelni a lány nézésével,



 Mivel Arizona egyedül érezte magát és félt a sátorba, ezért behívta Ellis-t, A fiú nem teketórázott
már ment is befelé. Ha már ott volt Arizona mellé is bújt, hogy feledjen minden kellemetlenséget.


Nemsokára eleredt az eső, így Hunter-ék bekéredzkedtek a sátorba és magukra zárták az éjszakára.



Sajnos a sztorit szerettem volna igazi tábortűzzel a zöldben csinálni. Nem volt rá lehetőség, lévén hogy napok óta zuhog, nincs egy száraz felület sem. Így maradt a szoba parkettája, de ide nem engedtem maga tüzet gyújtani. Pedig a hitelesség kedvéért variáltam egy rakás ötletet, de döntött a józan ész és nem gyújtottam fel a lakást egy meséért.

The End

2014. augusztus 1., péntek

Hol alszunk?

A földön. De nem ám csak úgy magában, hanem kulturáltan, múmiásan. Készült két hálózsák. Nem is olyan rég. Egy órája. Így a csajok lefekvéshez közeledve kisajátították maguknak az új fekhelyeket. Pullip Kaela olyan kényelmesnek találta, hogy máris ásítozott és aludni tért. A lív Alexis még csevegett volna még egy jót, de bealudt az alvó társa. Amúgy lívnek kicsit (na jó nagyon) nagy ez a hálózsák, de úgy akartam, hogy mindenki beleférjen.




2014. június 21., szombat

A matrac

Mese mese mátka emberek gondolkozása... Az alkotó (én) fejéből kipattant egy szikra. Sajnos a szikra sokáig csak szikra maradt. Aztán amint a kezébe került a megfelelő anyag, a szikra lángra lobbant és és az anyag megvarratott. Lett belőle egy matrac. Majd még egy. De... előtte Kaela mindenképpen ki akarta próbálni a matracot. Birtokba vette hát.


Ahol Kaela ott Sage is felbukkant. Sage rajong a fociért ahogy látom, mert varatott magának egy új ujjatlan pólót és melegítő gatyát. (Pechemre a gatya anyagából csak ennyi, felsőre már nem is futotta. Bár ebbe a melegbe nem kell.)

Sage ahogy meglátta Kaela-t megdobbant a szíve. És a fantáziája is. Azon nyomban ledöntötte lábáról a lányt. Nem mintha állt volna... majd heves ölelkezésbe fogott. Kaela sem volt a szende lány, így hamar felcserélődtek a szerepek.





Mivel az alkotó szikrája tovább csiholódott és a babák heves ölelkezése is tettre kényszerítette, megszületett a második matrac is.

Közben Sage "fázott" vagy egyszerűen pózolni akart, lecserélte a trikót, rövid ujjasra. Le legalább a nadrágját is megmutatta.



Végül birtokba vették a srácok a két matracot, de most már csak szolid megnyilvánulással, tudván, hogy ország világ látja őket. Azt sem zavarta őket, hogy lelógnak az "ágyról", hiszen nem csak neki k készült.


A két matrac és az isteni szikra történetének még nincs vége. De hogy mikor folytatódik... Azt én sem tudom. Pedig jó lenne ha minél hamarabb, mert a szikra a nyárról szól.

2013. október 15., kedd

Pszichológusnál

Nemrégiben történt: Babatulaj boltba ténferegvén talált két széket. Pontosabban mobil tartó széket. De hát a mobilok nem ülnek rá, mert nincs lábuk. Azért két példány mégis hazament a babatulajjal. Ezt meglátva Barbie azonnal rendelőt csinált és fogadta bababirodalom problémás babáit. Mert mondani sem kell egyre hisztériásabb helyzet uralkodik babafronton.


Első betege szorongásos tünetekkel jött. Új lakó Steffi baba. Ő mozgékonynak tartja magát. Ám komplexusa is ebből fakad. Derékba forgós és többieket nézve senkin nem látta, hogy hasonlóképpen mozog. Nem rest levetkőzni a doktor Barbi előtt megmutatni magát. Továbbá elpanaszolta, hogy a lába csak le - föl mozog és sajnos súly felé billen mert lazák a "kötő izmok". Barbie doktornő végül megnyugtatta őt, hogy nem kell félnie semmitől, mivel mindenki valami különlegessége folytán, - ami a másiknak nincs - lett vitrinlakó.




Steffi baba után jött Kaela pullip baba. Kaela egy igen dögös vad-romantikus szerelésbe tűnt fel. Latex felsőjéhez - ami már rég megvolt de semmit nem tudott hozzá felvenni - varratott egy fehér szoknyát fekete tüll béléssel. Az összhang nagyon nőies. Kaela arról panaszkodott, hogy nyomott hangulatban van a vitrinbe, mert még az új szerelését sem vették észre rajta, annyira eltűnik a többiek színkavalkádjába, hogy ki sem tűnik. Barbie pszichológusnő megdicsérte a ruhát és, hogy milyen jól áll neki. Továbbá azt tanácsolta problémáját beszélje meg a babatulajjal, hogy a helyzet változzon.




Barbie doktornő következő egyben utolsó páciense Skelita a csontváz halálbaba volt. A doktornő nagyon meglepődött. Halálbaba ugyanis egyáltalán nem volt ijesztő. Mi több... Extravagáns hófehér szerelése a fejét beborító fityulaszerűség miatt, valami kedves nővérnek nézte. Skelita arról panaszkodott, hogy a halálbabák közt ő a legcsúfabb és legfélelmetesebb, ezért megpróbálja öltözködéssel kompenzálni. A doktornő szólt neki a kezdeményezés, jó, de csak akkor ha letörli képéről a haláli sminket. Erre fől Skelita megsértődött, hogy abból nem enged, azt meg akarja tartani önmagából. Barbie ekkor közölte vele mivel arca tükrözi a valóságot és nem akar megváltozni, feleslegesé válik az öltözködéssel takargatni ezt, inkább maradjon önmaga. Ezzel útjára bocsátotta a pácienst, majd bezárta a rendelőt.




VÉGE
 

2013. február 1., péntek

Gyarapítás

Szakmai ártalomba szenvedek. Új munkahely, új feladat körrel. Összegabalyodtam ugyanis egy szabászgéppel. Felemelő munka és látvány. (Feltéve ha az ember figyel és nem a kezét szabja fel, vagyis vágja le.) Szóval vérszemet kaptam. Mivel lányaimnak, fiaimnak már rég szeretnék ruhákat varrni, hát most adódott egy lehetőség, hogy nem egyesével kell vagdalni. De nem ám! És hogy élveztem. Jelenleg a fiúk kapnak pólókat illetve, a manga és obitsu pullip nadrágot, mivel majdnem egyforma vastag combúak, hosszú lábúak. Persze itt még nincsenek össze varrva, de hogy mikor lesz kész nem tudom. A fiúk kék sárga rövid és hosszú ujjú polót kapnak. A lányok kord és színes farmerokat.





2012. december 9., vasárnap

Van folytatás.

De még milyen!
Nem bírtam ki, de a szekrény után rögtön jött a többi ötlet, hogy mit lehet még a habkartonból gyártani. És bizony megfogalmazódott egy egész modern szoba a fejembe. Ez kizárólag a 1/6 méretarányú babákhoz való. Biztos van nekik megfelelő bútor, bár én még a Barbie méretekre gyártottat sem találom kellőképpen méretarányosnak. Gondolom mert a tervezők helyfoglalás méreteit is beleszámolták a tervezésbe. Hát én nem. Ragaszkodom az arányokhoz. Így megszületett az új ülő alkalmatosságunk. Végtére is a csajoknak valami nyugis hely is kell a csevegéshez. Így megalkottam a szekrényhez passzoló kanapét. Ami áll egy u alakú textillel, vagyis bútor kárpittal bevont ülő részből, és fa mintázatú háttámlából. Az ülőrész 3 kárpittal behúzott szivacsot kapott. A maradék anyagból még lejött 3 díszpárna is.





Mihelyt elkészült az alkalmatosság, a lányok meg is szervezték az első csevej party-t. Látható mindenki kényelmesen elfért rajta. igazi lányos összejövetel. :)




2012. december 6., csütörtök

Megjött a Mikulás!

Már ideje volt. Fejetlen Test kikövetelte magának a jogot, hogy ő legyen a mikulás. Ezért kapott tőlem egy piros plüss kapucnis, fehér szegélyes palástot. Feje helyét meg tömőanyaggal púposítottuk. Az ajándék meg nem fért puttonyba. De mért is fért volna? De mi az ajándék?? Hát persze! A szekrény! Hiszen a srácok még nem is látták.


Mikor fejetlen Test odahívta a srácokat, hogy itt járt a mikulás, és hozott egy szekrény, amikor a lányok, fiúk  visítani kezdtek örömükben ahogy meglátták.

Akkor fejetlen test kinyitotta a szekrény és megmutatta belülről is.


 És elhangzott a bűvös szó. Akinek van ruhája beteheti a szekrénybe. Lett is erre rohangászás. Mindenki ment a cuccáért. Kinek kevesebb, kinek több, de szépen sorba álltak és kivárták a sorukat. 




Mikor mindent bepakoltak, mindenki jól megnézte hova tette a ruháját. Végül Kaela baba bezárta a szekrényt. Gondolatban mindenki mélázott, hogy lesz e folytatás?