A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat történet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat történet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 25., kedd

Megszületett!

A Fiam! Na jó, elég öregecske egy mai születéshez, de akkor is befejeztem. Most már csak az utaztatást kell elintézni. Imádom, mint minden friss alkotásomat és máris el kell válnom tőle. Pedig tudnám nézegetni. Neve még nincs, de valamit ki kell találni neki. Cicomás egy figura. Először nem is akartam, hogy arca legyen, úgy sokkal jobban tetszett. Ezért lemondtam a festésről, és csak pár hímzéssel gazdagítottam. Festéshez most úgy sem maradt elég nyugalmi állapot. A kapkodás miatt a ruhája fixre lett rögzítve, mert nem találtam meg a fránya patentokat. A gatyó ki lett tömve és a hasára is kapott egy pocak tömést. Szerettem volna egy hozzávaló ülő alkalmatosságot, de sajna az ő méretébe nem kapni és farigcsálni még sem fogok egy XIV. századi széket.

Arc nélkül
Meghímezve. Vár valakire ez a fiú???

Remélem jól látszódnak a gömbcsuklói. Kár hogy a kezén nem, de azt majd hajlított beállításba tesszük.


2014. február 23., vasárnap

Muszlim kendő viselet

Kértem egy fullah Barbie-t, mivel van ismerős aki muszlim hittnek hódol és arab barátai vannak. Kifejezetten olyat akarok amit kintről, hoznak. Ám most nem igazán van arra béke, így a kiutazás még távol van. Közbe meg azon gondolkoztam mi a bánatnak nem varrok én. És lőn. Megnéztem a ismerős ruhatárát és találtam köztük egyszerű dolgokat is. Hát megalkottam. Lív baba lett a kiválasztott. Az hogy nincs neki haja kiváló terep volt az alkotáshoz.


Először az alapruha készült el. Szűk nadrág, ami hosszabb volt a kelletnél, ez adja a redőket. Felülre fekete sima hosszú ujjú került. Ezt így önmagába minden modern nő hordhatja.


Aztán a nyakára húztam az alsó kendőt. És itt jön a lényeg, mert a rugalmas anyagok elterjedésével, nem megkötős a fazon hanem egy egyenes csőkelme.


Ezt a csőkelmét ráhúzzuk a fejére, hogy takarja a homlokot. Haj nem lóghat ki alóla. És kapott még egy barna tunikát is ami háromnegyedes ujjú. Jobban jártam volna, ha színesebb, de azt majd legközelebb.


Végül felkerült a felső kendő is, ami szintén cső alakba van varrva, csak bővülő szárral, hogy a vállakat is fedni tudja.


De hogy ne legyen olyan sötét kinézete az alsó kendőt kicseréltem világos kékre. Ennek csak az a baja, hogy  olyan vastag a babához az anyag, hogy begyűrődött az összes az álla alá, így sokkal nehezebb feladni rá szépen a felsőt. Pont e miatt van a füle mögé tűrve, hogy ne tolja le az álla.


És így kékkel sokkal vidámabb, mint a barnával. Majd ezt a ruhatárat is kivilágosítom.

2014. január 13., hétfő

Készülődés

Végre! Van okom tevékenykedni. Karácsony idején, meg karácsony után kicsit kiürült a kútfő. Semmivel nem tudtam lekötni magamat. De most, hogy jött a babaklub hírlevele, benne a 2014-es babakiállítás témája. Szóval megvan az ürügy, hogy alkothatok. Néha ez is kell, nehogy megerőltessem az agyam. :) A téma a japánokról szól, meg a régi babákról. De én most nem a témába alkotok. Még csak kvázi a dolog. Időm meg tenger, lévén hogy csak áprilisba lesz a kiállítás. (Viszont, ha törik, ha szakad idén ott akarok lenni megnézni és személyesen fotózni) Addig is bekukkantást nyerhettek hogy hogy is megy ez a folyamat.

Adva van a test. Amint láthatjátok csupa golyó. No igen ez egy textil bjd akar lenni. Lesz is. A feje még tervezés alatt az én fejembe. Majd megszületik.


Az anyagok. Ennek csak örülhetek, hogy most elég volt beletúrni a dobozomba és összejött a komplett öltözék szín variációja.


No és ahogy én dolgozok, kvázi ruhapróba. Az ilyesmi serkentő hatású nálam, hogy előre láthatom hogy nézz ki. Ha már így is tetszik, a végeredménybe tuti szerelmes leszek.


Ha valaki már rájött, hogy mit takar az alkotás, akkor elárulom, ezeknek a gatyája és a zubbony hasa lószőrrel van kitömve. Remélem nekem nem kell lovat borotválni, hogy tömve legyen az élethűség miatt.

2013. szeptember 6., péntek

Mostanság csendben vagyok. Elfogott egy olyan állapot ami nevén nevezni sem tudok. Tobzódok a különböző anyagokba és folyton azon jár az eszem, mi mindent csinálnék belőlük. Igen ám de az ötlet jön, majd jön a másik, előző huss eltűnik. Végre máma becsúszott egy tartósabb ötlet. Csak 90-80 évet kell visszagyalogolnom az időbe. Ehhez tartozik egy ilyen tüllkalap. (egy esküvői honlapról lett lelopva)
Miközben meg keresgéltem fogamra való ruhákat hozzá, rátaláltam néhány Sindy babás divattörténetre. Igaz ez már előre haladt az általam megformálni kívánt divattal, de annyira tetszik, hogy még Sindy babát is szívesen beszerezném hozzá. Nagyon retro. Most már csak azt kell kitalálnom, melyik baba legyen a szerencsés akire a ruhát varrom.

2013. július 29., hétfő

Motyó

Na jó legyen matyó. Találtam egy kevésbé eldugottabb babát a gyerekem játékai között. Lányom előszeretettel lekapirgálta a sminkjét. Na egy ilyen motyót kell összedobnom a másik babára.


2013. május 28., kedd

Kincset találtam.

Nehogy valami csillogó villogó dologra gondoljatok. Csak nekem az idő is kincs. Amíg kényszerszabadságomat töltöm munkahelyi áramszünet miatt, addig itthon alkothattam egypár dolgot. Végre befejeztem megint egy kártya szövött kulcstartóimat, 3 darab lett belőle. Aztán zapf babám is kapott két új ruhát Az egyik egy otthonka lett, a másik egy nyakba kötős ruhácska. Egyik sincs szegve. Szándékosan. A lila otthonkát szabadkézi vágással nyestem le a babán, hogy kicsit rendetlen hatást keltsen. A nyakán karöltőjén és a zsebén nyitott rolni pántot díszeleg. Azt vártam, hogy bepörög de úgy látom mivel keskeny nem ezt tette. A nyakba kötős ruha viszont érdekes. Folyton csúszkál a szoknya dereka, ha meghúzom a megkötőt hát bizony mindegy, hogy karcsú a lányka felcsúszik a szoknyája. De azért nőies lett nem?






2013. március 24., vasárnap

Tavaszi (???) nagytakarítás

Mióta leadtam a kiállításra a babaszobát, leeresztettem mint egy lufi. Alkotói válságba kerültem. Nincs ötletem semmihez, de még húsvétra sem. Mivel közeleg a fent említett ünnep, hát esedékes egy lakáspucolás. Mivel nagy takarítás, lekerültek a polcról a könyvek is, hogy megszüntessük a középkori por kollekciót. Ahogy pakoltam a könyveket elém kerültek a babakészítéskor felhalmozott agytágító tudás tároló papírhalmazok. És Lám mennyi mindent olvasgattam ennek tükrében. Kezdve a babakészítéstől, típusokon át a divatig, népviseletig. Általában akkor kerültek mindig kézbe, ha új dologgal rukkoltam elő. És most cirka másfél éve nem készítettem semmi babát. Remélem idén már el tudom kezdeni a BJD projektemet. Csak hát jön a nyár, mozgást igényel a gyermek. Így marad a prózai kérdés: -  Mikor lesz rá időm?


2012. szeptember 28., péntek

Kezdetek

Nem rég kirámoltam a vitrinemből a babákat, hogy üveget pucoljak. Közbe rájöttem tartozom még egy rakás baba fotóval. Így úgy döntöttem, fejezetekre bomlok. Elsőnek előveszem azokat, amik elindítottak a babakészítés és baba imádat felé. Mint már írtam 8 évig kerámiáztam. Ehhez köthetők az első példányok és a játszóházi suli megkezdésének. Ezek a kezdő babák nem kifinomultak, inkább az egyszerűségük vonzott, ami végül odáig jutott, hogy csak népiesen öltöztettem őket. Bár ehhez adva volt a kerámia vörös színe is, ami meghatározta a paraszti jellemet. A babák egyszerűek, csak a fej, kar és láb készült kerámiából, a többi textil.

Íme a legelső babám. Mivel holt kezdő voltam e téren elégé keresztre feszített módon sikerült elkészítenem. Plusz a ruhája is ezt erősítette. Ez a jó kis öreg még az orrát is betörte, mikor egyszer egy lány babával összeborítottam. A csajszi lefejelte az orrát neki. Mivel imádom az első példányt akármilyen viseletes örökké szeretni fogom és sosem válok meg tőle. A ruháját megpróbáltam a népi leírások alapján elkészíteni ami azt jelenti, minden téglalapból van.



Eztán jött egy székely asszony a kisfiúval. A székely viselet nekem nagyon tetszik, ezért kifejezetten élmény volt elkészíteni. A kisfiú viszont csak 12 cm. Annak a tarisznyájával küzdöttem meg, mert hímző fonalból készült.


Volt egy dolog amit viszont sosem hagytam volna ki. Az egyházi dolgok. Az atya meglehetősen borozósra sikerült, a krumpli orrával. A nővér fityulája meg egy igazi kihívás volt. (picivel kisebb a feje mint egy barbié) 



Na és van egy mellé trafálásom is. Úgy hívom, hogy francia mosónő. Megpróbáltam egy udvarhölgyet kreálni belőle, de a "bőr" színe miatt meglehetősen mellé trafáltam. 



És ami nem megint csak nem maradhatott ki. A vezetéknevem. Pontosabban azt a foglalkozást űző viselet. Kitaláljátok e? Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri a vezetéknevek eredetét. Akinek valamilyen foglakozást jelent a neve azt a munkát végezte valamikor valamelyik őse. Én felettébb büszke vagyok, hogy ló pásztor is volt az őseim közt. Kár, hogy nem az én időmbe. Mindig elképzelem a sok száz lovat amint dübörögve vágtázik, és szinte reng a föld a lábunk alatt. A kislány viszont egy mellék termék, egyszerű példány. Már nem is emlékszem kivel volt eredetileg párba, és miért, de a pálca babáját imádom. Kb. 4 cm.



És még az utolsó egy veszprémi viseletes. Ezt főként a fejfedője miatt választottam elkészítésre.


Ezek a babák sosem kaptak megkülönböztető figyelmet. Pedig érdekes módon sok híve volt nekik, az egyediségük miatt. Mindet kézzel formáztam semmi sorozat gyártás. A rajongókat ez vonzotta. Az összes baba bemutatta magát a Győri babakiállításon. A zsűri folyton belekötött a viseletek hiányosságaiba. Az már egy másik tészta volt, hogy én nem is akartam pontos lenni. Mert akkor gyárthattam volna egy rakás alsó szoknyát a csajokra.

2012. május 25., péntek

Nosztalgia II.

Nézzük mit is találtunk a baba ruhás szekrénybe. Mikor még elpakoltam őket anno, még nem sejtettem mi lesz velük, csak azt  tudtam nem akarom kidobni őket, mert nagyon szerettem velük játszani. Van egy sirámom. Életem első Barbie babája nem az eredeti volt, hanem minden ízében mozgó baba volt, aminek jól láthatóan a csukló pontokon fémszeg volt. Bevallom gyerekként utáltam, mindig eredeti példányért könyörögtem. És mihelyt megkaptam, könyörtelenül kukába vágtam, hiába játszottam vele évekig. Most meg mint igazi babás siránkozom, hogy nem lett megmentve, mint a másik kettő. Igaz a lány elhagyta a fejét Gondolom VIII. Hendrik feleségének képzelte magát. Bár a ruhatára nem erről árulkodik. Az meglehetősen modern, mi több a felfedeztem benne a saját és anyám munkáját is. A bemutatóhoz kölcsön vettem a lányom babáit is. Néhány mese szereplő biztos közismert.

Eredeti test eredeti vásárolt ruhájában. A test már jóskánt besárgult. És ez még a tapadós gumi lábú. Nehéz rá nadrágot húzni.


Ezt az estélyi ruhát, édesanyám varrta. Volt hozzá egy kapucni pelerin is, de az sajnos elveszett. Nagyon szerettem ezt a ruháját a babámnak.


Nagyikám horgolása. Egyetlen egy babám se úszta meg hogy kötött, vagy horgolt holmit ne kapjon.


A 90-es évek divatja alapján ezek már bolti holmik rokonoktól.



Na és egy magyaros.


Folytatás következi - mi van a fiúkkal?

2012. április 1., vasárnap

Mehetünk Győrbe

Emlékeztek még a részletekre? Gondolom nem volt túl élménykeltő egy blogbeírás de nem bírtam már nem közölni, csak még nem voltunk készek. Hát most végére jártunk a dolognak. De még így sem 100% hiányzik róla  két fa báb meg egy általam festett kép. Ez a baba cirka 80 cm tiszta textil. Ruhája bár korhű öltöztetős fazon, vagyis le vehetjük és modern ruhát is kaphat. Van neki alsó hosszú bugyigója, kombiné, oldal párna, alsó szoknya, szoknya, felső szoknya, fölső, kalap, harisnya, cipő. Az utóbbit imádom, csak nem volt most türelmem magas sarkut készíteni. Ja meg a kalapját csípem. Voltaképpen a testtel jól megkínlódtam. Egyszer készült vászonból és egyszer a pamutból ami ráfeszül. Tele van sziszifuszi munkával. A drága párom kiakadt azon, hogy megint lányt készítettem. Hát ha tudná, hogy van egy fiú is kiszabva és csak a varrásra vár akkor lehet, hogy többet vigyorogna. :)






Nem tudom miért... Miért fordította oldalra a képet mikor eredetileg a talpán fényképeztem és nincs sehogy sem forgatva. Tudja valaki, hogy kell ezt kiküszöbölni?

Amúgy ez a báb színház amúgy a szoknyájára derekára van kötve és a felső szoknya működik ez esetben függönyként. A háttér képet én festettem, de nem megyek el képzőművésznek mert ez még csak gyerek rajz.

2012. március 23., péntek

Fából faragott úrfi

Na ez is elkészült. Bár ez egy nagy csalódás. Nem sikerült olyanra mint szerettem volna. Ennél fogva lelkesedésem is meglátszik a munkán,az essünk már túl rajta gondolatmenettel. De talán az összképhez jó lesz.

2012. március 20., kedd

Fából faragott királylány

Királyfiról már tudunk. Megkértem egy asztalos kollégámat vágjon már ki bábfigurát fából laposat. Kezdő lévén csak kikanyarította, amit rajzoltam, bár a frizurája jóval nagyobb volt, a válla meg elégé mozgássérült benyomást kelt. Valahol leforgácsolta. Elég kezdetleges egy bábnak, de pont elég arra a célra amire nekem kell. Majd még jövök a fiúval, ha sikerül azt is kivágatnom vele. Hogy mi a célom vele az továbbra is titok marad. Azért azt is elárulom én meg festésben vagyok kezdő, bár tetszik a kicsike. Kb. 15 centis.

2012. március 19., hétfő

Rejtözködés

Nem én. Hanem a munkám. Bár jó lehet keveset blogolok mostanság, de az nem egyenlő a tétlenséggel. Nemsokára itt a győri babakiállítás leadási határideje. Még nem vagyunk készek, de már nagyon össze álltunk. Viszont a titok maradjon titok a kiállításig, ezért csak ide pislogunk, oda lesünk képeket teszek fel.



Azért lehet találgatni . hogy mi lehet ez. :)

2011. november 5., szombat

Baba gyűjtőknek

Nem tudom ki hogy van vele, hogy ami az újság árusoknál kapható mindenféle gyűjtőknek ajánlott bóvlikkal telerakva, valóban gyűjtőknek van e? Kétlem. Nos, mint babás minden új babára fogékony voltam. Talán fél éve, hogy megjelent az újság árusoknál a baba gyűjtőknek csak 990-ft-ért. Nosza nézzük meg. A döbbenetem leírhatatlan volt, lévén, hogy a kezembe került csomag tartalma olyan csúnya volt, hogy kikértem magamnak, hogy ilyesmit gyűjthetőnek nevezzenek. Teltek múltak a hónapok. Nem nézegettem ezeket az újságokat, mígnem egy közértbe várakozás ideje alatt pont az orrom elé került megint. kézbe kaptam, forgattam erről, forgattam arról. Ezek most elég elfogadhatónak néztek ki. 1000 ft. gondoltam veszek egyet, hogy lásuk miféle baba ez, hogy ilyen olcsó. Ne feledjük kínai gyártmány. Tartogatott a baba néhány meglepetést. A ruhája varrás híján ragasztva volt. Mivel érdekes karcos hangot adott ki a végtagok forgatása (ilyet is csak egy siket mondhat), le akartam vetkőzteti. Nem lehetett, elvégre ragasztott volt. De ami a baba mellett jó pont, megáll a saját lábán, akárhová teszem. Nos bemutatom azt a példányt amit vettem. Majd még szánok rá időt hogy ragasztót vakarva leszedjem a ruhát, mert látnom kell pörén, hogy van ez összetákolva. (nem mintha, nem tudnám) A fehér az egész jónak látszik, de a lila elbukott a vizsgán nálam.




2011. szeptember 29., csütörtök

Népesség számlálás

Megjött a népszámlálásról a borítékom. Nehéz helyzetbe hozott. Először mindenkit behívtam. Olyan tumultus támadt, hogy képtelenség volt megszámolni őket. Aztán közöltem csata sort kérek. Még így is lettek bujkálások. Mire bevégeztem volna, kiderült még akadnak páran akik nem lettek beszámítva. Na de hányan is vagyunk??


Textilbabák - saját példányok

Még mindig textil és többsége saját, de van egy pár a boltból is

 Papír alapú vagy műanyag alapú textillel bevont babák textil testtel.
Ez már nagyon vegyes alkotójú társaság

Kerámia vagy porcelán fejűek és végtagúak, de textil testű babák.
 Egy két kivétellel saját készítés

Kaucsuk és műanyag babák. 
(na öntő műhelyem nincs)

Na végül is hányan vannak? Nekem 84-en jöttek ki

Párom mondta rengeteg babám van. No igen 10 év alatt jött össze ez a tömeg. És csak remélem, hogy gyarapodni fog a lélekszám. Mert ugye azt mondanom se kell, hogy a babákba benne van az alkotójuk lelke.keze munkája.

Aki esetleg felismeri a saját alkotását, legyen szíves szólni nekem, melyik az övé. Gyűjtő berkekbe katalógus készül a babákról. Nekem meg majd újat kell csinálnom, mert nem tudom, hová tűnt a régi példányom. Azokba ugyanis olyan részletek szerepelnek, mint születési év, magasság, alapanyag, alkotó neve stb.