A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fleur. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fleur. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 26., kedd

Fekete mini

Kezdjük ott, hogy nagyjából rendbe hoztam a 4. babát. A barna hajút. Mint már említettem a leányzónak véletlenül lemostam a szemöldökét.

 Mikor felrajzoltam az elsőt, nem sikerült szépre ezért lemostam.
 Méghozzá azonnal és még is folt maradt ott a helyén. Közbe felfedeztem ezüst pöttyöket is a fején, de nem csak az övén hanem a szőkén is. Ez valószínűleg valami idegen anyag a gumiba. Eltüntetni nem lehet. Megpróbáltam lefesteni, de kudarcba fulladt, mint ahogy a szemöldök folt is. Így aztán megfestettem még egyszer és szemhéját is kifestettem, hogy leplezze a foltot. Végezetül megkapta a szempilláját amit végül levágtam.


Miközben a fejjel foglalatoskodtam, ide oda tettem a testét. Végül elszakadt a gumi ami összetartotta az egészet. Végtére is megkeményedett. Gyorsan pótoltuk, nehogy már testtelen maradjon a fej.

Sajnos a térdéről nem lehetett eltávolítani a foltot.


Ez a fehér u alakú gomba tartja a gumit. Ha ez eltörik vége a babának.

 Végezetül fel kellett ruháznom a hölgyikét. Először retró ruhát akartam. Elkezdtem turkálni az anyagaim közt és hogyhogy nem egy rugalmas fekete bársony került a kezembe. És beugrott valami. Ez az anyag nem méterbe volt hanem egy szétvágott ruhám. És úgy döntöttem, elkészítem ugyan azt a ruhát amibe anno disco-ba jártam. A ruha egy dolog miatt végezte olló alatt. Mivel nem voltam, vagyok az a típus aki nőcis dolgokba jár, ha becsúszott néhány dolog sosem volt mivel párosítani. Így jött ki az, hogy ehhez a ruhához nem volt táskám. Plusz disco-ba nem igazán óhajtottam megválni tőle. Így a derekamra került egy sportos barna laza darab övtáska. És ez volt a legnagyobb hiba. Buliba menet pont egy járőr haladt el mellettem és jól megnéztek. Mivel a ruha mini, testre tapadó mély dekoltált volt, volt mit bámulniuk. Na akkor jöttem rá, hogy a táska egy elbaltázott dolog volt, ugyanis úgy néztem ki mint egy K... . Így mikor hazamentem, első dolgom az lett, hogy ollóvégre tűztem a ruhát, nehogy még belebújjak.
Íme a pirító darab.


Amúgy ez is retró darab most már. Elvégre van annak már vagy 20 éve, hogy divatba volt.


2014. augusztus 15., péntek

Punkból leányzó

Ami volt az így nézett ki.


 Aztán nem bírtam ki, mert nagyon felvillanyozott a hajazás munkálata. Igaz viszont nem egy nap alatt lettem kész vele lévén hogy folyton fűzni kellett és persze az ujjam bánja mert megkeményedett a bőröm tőle.
 De mint már említettem, még csak fél úton jártam mikor már láttam szép lesz a leányzó. Hát most itt van behajazva. A haj egy csatos paróka copfból lett lefejtve. Elég hosszú lett a leányzó haja, de nem akarom levágni. 
Közbe meg keresgéltem a baba külsejét és hát megállapítottam teste és sminkje alapján bizony ez is fleur meg még a másik kettő is. Találtam egy honlapot róluk és végül ez adta meg a kérdésekre a választ. Itt az utolsó linkje tartalmazza az újra hajazott babák képét, így aztán nem is baj hogy az enyém ilyen hosszú. Az eredmény annyira felturbózott, hogy rohantam el a boltba vörös parcsiért hogy Miss Hong-Kong-ot is mihamarább hajazzam.




 Ám a pucérka nem maradhatott a leány ezért kerestem neki egy korban hozzá illő ruhát. Hogy miért pont hideg időset?? Valószínűleg varrás közbe esett az eső így beborult az agyam és fázni kezdett. A gatyájával volt egy kis küzdelem. Bomba karcsú a lány, de a csípője nagyon széles, plusz gumilábára tapadt a comb rész. Azért végül felfért rá minden. A mintát amúgy a szőke rucija adta.


Ez a kendő olyan jó rajta. Részin a ruhához van, de főként azért kapta, hogy a friss hajazást lenyomja egy kicsit a fejére és ne álljon szét.


2014. augusztus 11., hétfő

Megpucolva vagy inkább megfürdetve

Miután lefotóztam a csajokat kapott állapotba, azonnal fürdeni vittem őket. Részin mert piszkosak, részint mert büdik voltak az állott bezacskózástól. Először kaptak egy fürdőt és hajmosást. Ám a szappan meg egyéb más nem nagyon használt a makacsabb voltoknál. Így neki estem körömlaklemosóval. Lemosott az mindent, még az egyik csaj szemöldökét is. A hajakat jól kifésültem, elrendeztem és megszárítottam. A szempillákat kitépdestem. Irtó könnyen kijöttek. Közbe észrevettem, hogy kétféle szempilla rögzítés van. A nagy fejeknél be van vágva egy csík, ide van beragasztva a szempilla. Ezeket rém könnyű pótolni műszempillával. Simán berakja az ember majd méretre vág. A másik a a kis fejűeknél viszont bevarrt szempilla van. Azok stabilak, csak formára igazítottam őket.

Ezek a lányok formába, vagyis a gatyába rázást várják. A punk fejünek meg akartam, hagyni a közepén a hajat, hogy maradjon punk, de végül kihuzigáltam és elkezdtem hajazni. Elárulom, bomba szép hajkoronája lesz, pedig még csak félig kész.


A három grácia a hajasok közül. A szőke a barna és a fleur. Ahogy kimostam kifésültem a hajukat egész pofásak lettek. A fleur-ra csak fazon igazítás és szempilla berakás kellett.


A szőkének sajnos nem sikerült maximálisan leszedni a firkát, halványan látszik a nyoma és valami ezüstös pöttyök is vannak rajta, ezért arc színezést kap és az elmaradhatatlan szempillát.


A barna szintén arcfestést kap mert neki sikerült a szemöldökét is eldózerolni. És szempilla. A haja tökéletes.


 Mivel a fleur volt a legjobb állapotba, őt azonnal rendbe is hoztam. Levágtam egy hosszba a haját és copfoztam. Kimostam az ruháját is, de pechemre a ruhán lévő sötét csíkból volt deréknál egy masni, és az eresztette a színét. Így most a fehérből nem bírom kiszedni a színét. Ezért leszedtem a csajsziról és a meglévő ruhatárból öltöztettem. Ezek Dal baba méretei, de a gatya simán felment rá. A felső vállba szűk, de jól nyűlik a kötött. Viszont a kezére tapad mert az gumi.


  A pillákkal

 Új ruciba


Ugye jól áll a sárga?

2014. augusztus 4., hétfő

Ilyen volt ilyen lett

Most pedig belefogunk egy sorozatba. Nemrég búvárkodtam pár babát. Ebből csak egyről tudom, hogy milyen, hiszen a fején ott a FLEUR felirat. Az összes többi babán nincs semmi nyoma a származásnak. Kivéve a kis fejű kopaszkán a Hong kong felirat. (mondjon nekem valaki olyat, ami nem ott készült.) Nos ezek a leánykák azért kerültek a birtokomba, hogy kísérletezek rajtuk. Plusz, mindegyik szempillás. Összesen 6 példány. Ebből 3 aránylag jó állapotban. A többi fabrikálható. De lássuk a medvét.

Itt vannak a lányok. Egy szőke egy barna, egy aprófejű barbi féle, ezt követi Miss Hong kong, a punk és a fleur. Ilyen állapotba kaptam őket ahogy a képeken látszik. Csak kettőnek van eredeti ruhája. A szőkéről sajnos bomlik a kabát és a patentok hullanak le. Gondolom gyerekkézbe nem körömmel nyitották hanem tépték.


A szőke állapota, kissé borzalom. Nem tudom mi járhat egy gyerek fejébe, hogy így összefirkáljon egy babát.

A barna az egész jól nézz ki, leszámítva, hogy fél szempillás. Ám a punk leányzó több min szempillátlan ő még kopasz is féloldalt. Viszont az ő teste tetszik a legjobban, mert számomra újdonság.


Fleur baba. Hiányos szempillák, vágott haj. Amúgy jó állapotban. Viszont szép dombor betükkel hirdetik a típusát.



Miss Hong kong, bizony kopasz és nem csak az. A középen  lévő tíncseket elég durván távolították el, mert elvágták vele a fejét. Nos nem csinálok baltát, hogy illusztráljam. Viszont ez a pici fejű ez egyszerre borzalmas és édes. A pofija aranyos, ez is szempillás, a haja borzalom, de a teste, na arról nem kéne beszélni. Ráadásul a lábát szétrágták hátulról. (lányok ha van valakinek külön lába dobjatok meg vele)


 Na ez a punk teste. Ahogy ez a láb kapcsolódik a testhez, nekem tetszik, pedig olyan hülyén aránytalan.


Na ez néhány babánál észrevehető, hogy derékba forgathatóak, bár még nem jöttem rá mi célból ferde. Amúgy az összes baba teste műanyag, végtagjaik gumik.

 
A következő újdonság : Levehető fejek. Na ez egy érdekes dolog volt. Néztem ám, hogy micsoda gömbön helyezkednek el a fejek. De hát nagy fej nagy gömb kell. Aztán megpróbáltam levetkőztetni a Fleurt. Legnagyobb megrökönyödésemre, nem tudtam leszedni a ruhát. Végül lebúvárkodtam a testéről, de a nyakába még mindig ott lógott. Na mondom, finoman fejen keresztül levesszük. Ám a feszítést nem bírta a nyaka, és levált a fej róla. Hirtelenjében azt hittem letörtem, de mikor láttam, hogy törésnek semmi nyoma, elkezdtem lekapdosni a lányok fejét. No ezekre lehet bebújós holmit varrni. Csak miss Hong kong feje nem levehető.



 Amúgy meg örülök, hogy levehetőek a fejek, hiszen így könnyebben tudok hajazni. Hiszen a lyukacskák megvannak rajta.



Folytatás köv.  Megpucolva cím alatt.