A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Akció figurák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Akció figurák. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 24., szombat

Wonder Woman 2

Hát ez nem egy sorozat. Jelenleg mozikba menő film baba változata. Ezt a figurát nem is a lányos babák közt leltem fel, hanem az akció figurák férfi felmenői közt. Hol ott köszönő viszonyba sincs velük, ha a baba szerkezetét nézem. Wonder Woman meglehetősen jóféle ízületes baba. 4 féle változata van. Eredeti szuperhős ruhában egyszer ostorral, másszor pajzzsal. Míg az előbbinek levehető a ruhája, úgy a másodikra rá van festve. A filmszerepe alapján, még megjelenítették, íjászként és báli ruhába.





Mivel már van egy Wonder Woman eredeti ruhába, igaz nem szoknyás, ezért más mellett döntöttem. Hozzám ez költözött be:




 A nagyestélyi nem tartozik a kedvenceim közé, de hogy a csizmája nagyon meglepett az el se lehet mondani. Azt viszont el kell ismerni, nagyon jól megáll a lábán.


Bár még nem próbáltam rá más cipőt, a MH és EAH babák cipői rámennek a lábára.



A csajszi mivel akciós meglehetősen izmos felállást is kapott. Ez főleg alkaron látni. Mozgathatósága kicsit korlátozott hiába ízületes. De érdekes, hogy bárhogy állítom be a testét, akkor is érezhető az szuperhős jellem.






Mivel a kék ruhája nem nyűgöz le, egyenlőre kapott egy egyszerűbb ruhácskát.

A baba arca jellegzetesen az 50 évek korabeliségét sugározza, már össze is állt fejben, hogy milyen ruhát is fog kapni. Megpróbálunk belevinni egy kis lágyságot.






2016. július 21., csütörtök

Super Hero girls

Elmentem vadászni. Hátha találok valami lőhetőt. És lőn... A vadászterület a Müller volt. Szeretem ezt a helyet, mert édes szájúságomat is kielégíti és baba fronton is akadnak újdonságok, amik sehol máshol csak itt. Így került a képbe egy szuper lány. Ami tényleg szuper volt, mert testileg se hasonlít egyetlen egy eddigi babámra. Valamiért a szuperség egyenlő izommal. Ez meg is látszik a figurán. Akit én levadásztam az Wonder Woman. Szuper csajokból is van persze több figura de itt csak ő volt fellelhető. Ez egy se csúnya se szép arcú baba. Kérdés hogy kapjuk lencsevégre. Plusz a kiegészítők se állnak jól neki annyira.




Itt a többi szuper nő a doboz hátoldaláról. Kettőnek a lába színes. Főként a piros fekete gatyás és a denevér csaj.



Névjegy kártya jár hozzá.



Komplett öltözékben. A cipője gáz, mert olyan mint egy öntött vas. Vaskos és nehéz, de megáll benne támasz nélkül.


És műanyag kiegészítők nélkül.


Az imádni való kombidressz. Már így is, de még ruhába is lehet látni hogy izom csaj.





Bár több ponton is mozog, bizony elég gyenge a mozgathatósága. A képek a maximális hajlíthatóságot mutatják.




Ehhez az izmossághoz hozzá tartozik az is, hogy a baba karjai elállnak nagyon. Nem lehet a testhez hajlítani. Erről a nagy vállgömb ízület tehet.


A baba a matteltól van, de most alul múlta magát minőségbe. Mint a lábán és a vállán is öntő hiba jelei mutatkoznak.



És a viszonyítási alap. Testarányokat nézve hosszú combú a lány. A dereka karcsúbb a barbihoz viszonyítva. A witch babához viszonyítva a válluk egy vonalba van. Csak a fej kisebb. Végül is egész formás baba. Ami engem zavar az a fogásra hajlított keze meg ez az izompacsirtákra jellemző testtől elálló kéz. Amúgy nem reménytelen a kis csaj.


A Müllerbe valójában azért mentem, hátha az új testarányú barbiknak több változatával találkozom. Ilyen szempontból keserves a csalódásom, mert még nincs tall és pettite babám.

2014. november 24., hétfő

Torna és a piros

Hát igen ideje volt elővenni a többi leányzót. Bár a leányzó szók erre a babákra elég finomak. Holott itt kemény vonásokra kell felkészülni. Szóval terítékre kerültek a többi bögyösek. Így elkezdtem a fürdő ruhákat vagy torna dresszeket. Jelen esetbe a piros volt az az anyag, ami ehhez jó. Kellően vastag és rugalmas fajta. Ám sajnos hiába a terv és a jó anyag, sikerült elbénázni. Kezdtem egy kétrészessel. Az alsó gatya még elment volna, de sajnos itt is egy durva szépséghiba jött elő. A baba medence ízülete olyan keskeny elöl, hogy itt bizony csökkenteni kell a fazon részt, mert a nagymamabugyi részei sajnos beesnek a hajlatba, amitől elég hülye hatást kap. Méghozzá olyannyira, hogy még short-ot sem érdemes  varrni neki, mert az is beesik. Tehát itt kell majd módosítani.
Az alsóhoz tervezett felső, egy bögyösebb melltartó lett volna. Kétszer is elbénáztam. Végül begurultam és félre dobtam őket, gyártottam inkább egy mély dekoltált mell alá érő felsőt. Melltartó ügybe még próbálkozom, de kedvem eddig a nullán.
A dressz, viszonylag jól sikerült. Azért viszonylag, mert itt is alsó része széles lábközt, de már tudom, hol a hiba, így az újabbaknál már módosítom.

Mivel a csajok hajlékonyak betettem őket fitnes edzésre. És ha már ilyen erősek, akkor jöhet egy cirkuszi elem is, az egymásra állás.
A fehér bőrű csajsziról elfelejtettem megemlíteni, hogy az előnytelen, nőietlen fejét leszedtem és ráraktam a meglévő fejek közül a legvilágosabb bőrűt, de még így is sötét a fej a testhez viszonyítva, de ez már így marad. Az eredeti fejet viszont lekopaszítottam ,mert annak ragasztott parókája volt.

Elsőre még elmennek

Elfuserált melltartók
Jógázni tudni kell

Nyújtás (na jó ez vicc, ha ezek nyújtanak akkor szétesnek)

Edzés

A cirkuszi mutatvány

Akkor most melyikük az ügyesebb?

Pihenni is kell. Levezető csevej. :)
A parcsi

Lefejezve
Az új test tulaj.

2014. november 15., szombat

BBI Cy Girl

Mint már említettem az új lányaimat egyesével be fogom mutatni. Így elsőre az egyik legizgalmasabb modellt veszem elő. A vörös démont. Látványos nő. Amint a lenti kép mutatja hihetetlenül aprólékos a csajszi. Nem azért mert szétszedtem, hanem mert ha jól megnézzük sok ponton mozog. A felkar, a comb, a boka felső része külön külön is forog. Kéz és lábfej levehetők az öltözködésnél. És a legcukibb részlete a bögyöcske ami változtatható méretű. Amúgy nőies nagyon. Kerek idomok, nem a szokásos baba testtel rendelkezik.


Nagy bögy.

Kis bögy.

Nagyon jól pózoltatható. Bár a lábát nem tudja hátra hajlítani a popsi vonala miatt. Ettől függetlenül, hajlékony csajszi.



Eztán, már csak felöltöztetni kellett. Mivel jelenleg nem rendelkezem bő idővel, most csak a meglévő rucikat próbáltam rá. Kíváncsi voltam, mely szabásminták jók a meglévőkből és miket kell változtatni. Mivel testmagassága kisebb egy Barbinál is. A felhozatal így nézz ki: fekete felső Pullip, mellbe szűk, de rugalmas anyagból pont jó.Dzseki az Moxie Teenz leányzóé. Nadrág My Scene, ez elvileg jó lehetne, de csípőnadrágként funkciónál, ami itt nem kifizetődő mivel pont beesik a baba has és comb kapcsolódási vonalába, így irtó előnytelen.



Végül a nadrágot lecseréltük egy Barbi farmerra. Ez meg derékba épp hogy begombolódott. Végül is eljutottunk odáig, hogy teljesen új ruhatár kell a hölgyeménynek.


 Egyetlen egy bánatom van, hogy a leányzó jobb kézfeje fegyverfogáshoz van alakítva. És nekem folyton az is jut eszembe róla, hogy fegyvert fog és ez olyan nőietlen. Lassan kezdem megszokni a fejét. Már csak jól kell fodrászolni és egész nőies tud lenni.