No igen. Mása nem Barbi vonalú baba típus. Viszont imádom a belapított nagy fejét. Mikor először megjelent már akkor tudtam akarok egy Mását. Csak hát valahogy váratott magára. Végül megjelent több kiegészítős szettekkel is. Ám sokallottam az árát. Gyereknap miatt viszont rám köszöntött a szerencse és egész jó áron beszerezhettem végre egy Mását. Medve nélkül. Ellenben rengeteg iskolai cuccal. Mindig is bírtam, hogy ha lehet kapni valami kiegészítőt, ami még nem volt, de lehet használni Barbikhoz. Mása meg nem irigy. Így oda adja majd a lányoknak. Még a szemüvegét is kölcsön tudja adni.
De nézzük meg a leánykát.
Szegény leány, annyi kiegészítőt kapott, hogy el se fér a padon. Ismerős helyzet ez az iskola padról. Anno nekem még voltak óráim ilyen összekötős asztal pad sorozatból.
A modern oktatási eszközök ide is beszivárogtak.
A tábla. Ide sajnos nem adtak krétát. Nem baj. Épp minap dolgoztam tábla festékkel feketével. Így át fogom festeni, majd faragok egy kis krétát a nagyból és kezdődhet az oktatás.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiegészítők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiegészítők. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. június 4., szombat
2016. május 11., szerda
Chips
Azon kívül hogy megesszük. Még jó másra is.
Ilyen volt.
Ilyen lett.
A titok nyitja. :)
Szóval készült egy kis chipses neszi. Belül textil, úgy hogy senkinek ne jusson eszébe kajával újratölteni. Maga a zacsi iskolai könyvborító fólíával van leragasztva, így nem szakad és varrni is lehet.

2016. március 19., szombat
Zöldike a béka
Nemrég sikerült vadásznom egy nagyon édes zöld béka mintás anyagot. Pechemre csak a levágott 30x50-es méret volt és abból is az utolsó. Azóta meg méterbe nem látom. (hobbi művész)
Mivel a kis rókás pénztárcámat imádom, gondoltam még egy példány békásat birtoklok. Közbe meg a Facebook-on valaki feltett egy mobil tok videót. Mivel pont az a példány volt, amit én szeretek használni, és a jelenlegi tokom sajnos nem felelt meg a kívánalmaknak a régihez viszonyítva, pedig ugyan azt a típust vettem, de mintha össze ment volna. Így gondoltam egy nagyot és átbifláztam a létező összes mobil tok készítését a you tube-on. És belevágtam a fába a fejszémet. Első és éles példányt a békából készítettem, vállalva, hogy elpazarlom az anyagot. És minő mázli elsőre sikerült! Férjemnek is megtetszett és kért egy házi példányt a telójához. Egyetlen egy hiba csúszott csak a dologba. Nagy hevületembe elfelejtettem kivágni a fotó lyukat. így ha fotózni akarok akkor ki kell vennem a tokból. de nem bánom. imádom a kinézetét a formáját fogását.
Íme a képek:
A kis olló valójában a cipzár végén van.
A mobil tok:
Kitámasztható kis tévének.
Gumis megoldás a telefon tartójának és záródásnak. Meglepően stabil, ha jó helyre kerülnek és jó a gumi feszessége.
Kapott, kártyatartó részt is,mert olyat bizony használok a papírfecnijeimhez. Ez az egyetlen dolog ami rosszul lett megcsinálva, mivel utólag tettem rá. De most már a következőnél tudni fogom, hogy legyen.
És egy kis koronás breki, amit iskolai órámon bemutató anyagnak szántam, de pont illik közéjük.

2015. október 27., kedd
Sújtás
Lesújtott egy dolog. Hogy fölkeltette az érdeklődésemet a sújtás egy sajátságos felhasználása. Anno azokat viseletes ruhákra varrt kacskaringós vonalként díszlettek. Szóval megint van mit újat tanulni. De most nem ruhákat sújtjuk vele, hanem a gyöngyöket. E kettő keveredéséből egy ragyogó, selymes dolog jön létre. Ám elkészítése egy percig sem a ragyogásról szól, hanem a vért izzadunk módon történik. Mivel a sújtás az selyem szalag, ami jó esetben 3 mm. széles. siklik, csúszik, mindent csinál, csak kézre nem áll. Végül az első darab (a lila) mégis jó gyakorlás volt, mert a második már könnyebben ment. Egyenlőre most minden kvázi, nincs se másolt, sem tervezett minta. Pedig gondoltam én egy pár fülbevalóra is, de a tükrözés még odébb van, mert még mindig nem én irányítok. Végül egy kevesebb száll számmal és kisebb mintával, megpróbáltam tükrös formát hozni, de mivel spirálosan indult a teteje nem lett tükrös. De ez már haladás. Ebbe most el is fogok mélyülni.
Upsz. Nem jó fényt kaptak a láncok. Az elsőnek mély lilának kell lennie.
Ez egy kék-zöld világos szürke lenne. A nagy gömb gyöngyök például fehérek, itt meg valami halvány kék.
Ez itt a tükrözéses, még együtt fotóztam a másik kettővel. De alatta a befejezés, amit más térben, fényben fotóztam. Ez már inkább hasonlít az eredeti színéhez.

2015. szeptember 28., hétfő
Hangolás
Nem tűntem el. Csak szét vagyok csúszva egy kissé. Azért alkotói vénám még működik. Mivel most épp nem babázok, hanem csicsa kellékeket gyártok, most ömlesztve bemutatom a nyakbavalókat. Technikájuk elég vegyes. Gyurma, körmön fonott, szövött-gyöngyös, zsinóros.
Gyurmából most egy kicsit öreges színvilág jött ki. A spirál medál az csak egy unjuk már legyen vége valami lett. De ez előtt még lett egy rakás golyóbis és U medál alkotva. És még mindig maradt egy rakás gyurma, de már van elképzelésem mi lesz még belőle.
Szövött medál. Új dologgal kísérleteztem. A fehér volt az első, de megbukott a technika, amivel csináltam. Ám még is tetszik benne az asszimetrikus szövés vonal. Viszont kicsit túl sok gyöngyöt kapott az aljára. Így a fekete narancs már tervezettebb volt, és jobban is nézz ki,

Körmöcskés nyaklánc, most lánccal kombinálva. Így nem olyan tömör megoldás mint a régebbiek.
Szövött medál. Új dologgal kísérleteztem. A fehér volt az első, de megbukott a technika, amivel csináltam. Ám még is tetszik benne az asszimetrikus szövés vonal. Viszont kicsit túl sok gyöngyöt kapott az aljára. Így a fekete narancs már tervezettebb volt, és jobban is nézz ki,
Zsinórozás: Maradt egy rakás paracord zsinórom, ami már rövid darabokból állt. Kerestem a netten valami jó kis mintát. Hát ezt az egymásba fonódót találtam. És nagyon megtetszett. Ezekből karkötő készült. Rövidségük véget. Viszont nagyon tetszik a minta, így még selyem zsinórból is kipróbáltam. Így jött létre a sokszínű változat.
Címkék:
fimo gyurma,
fonalak,
kiegészítők,
kötött,
szövés
2015. február 28., szombat
Bevásárló táskák
Elkapott a gumi őrület. Olyan jópofa kiegészítőket találni. Jelenleg Bevásárló táskát gumiztam, meg a leányzó kérésére egy gurulós bőrönd utánzatot. A kézi motyók nagyon édesek. Viszont kisméretű babákhoz, mint Bratz, meg Moxie Girlz -hez jók. A gurulós bőrönd még a Bratz kids babákhoz is pici. Talán ha a húzókart hosszabbra csináltam volna akkor jó lenne. Videó itt és itt.
A kis tatyók megpakolhatók.
A kis tatyók megpakolhatók.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)