2016. november 4., péntek

A kocsi másik oldala

Másnap reggel a lányok újból szemrevételezték a befejezett lakókocsi részt. Nagyon meg voltak elégedve vele. Minek után kigyönyörködték magukat, megbeszélték a további teendőket.




 Mivel a lányok előző nap csak belülről alakították a teret még csak most tűnt fel nekik, hogy bizony a külső burkolat is munkás.
- Akkor elkezdhetjük a másik oldalt is. -indítványozta Lea
- Igen ma minden képen meg kell csinálnunk a másik felét. Bár azt hiszem ez munkásabb lesz mint az előző. - mondta Asha. - Ráadásul most látjuk, hogy ezt kívülről lemezekkel van megerősítve. Azt hiszem ezzel kell elkezdenünk a munkát.
- Igen én láttam is a kupacba léceket.
- Jó akkor hozzuk ide őket. Summer légyszíves te hozd a szükséges ragasztót, mi Leával ide hozzuk a kocsi oldalrészt. - osztotta ki a feladatokat Asha.


 A lányok szépen neki láttak behurcolni a hozzávalókat. Nem volt könnyű, mert elég nagy volt az oldal fal. Majd kimentek a lécekért, amit hármójuknak kellett cipelni, olyan nehéz és hosszú volt. Lemérték a másik kocsi oldalán, hogy mennyi lécre és milyen távolságra kell egymástól tenni őket, és nekiláttak.





Mikor készen voltak a külső burkolattal, mindenki hozzálátott az oldalfalak, a tető és a padló elkészítéséhez. Mivel az oldalfalak készek voltak, azt Asha Summerrel a helyére rakta.


Eközben Lea a padlót burkolta.


 Mikor ezzel készen voltak a három lány egyesült erővel helyére rögzítették a padlót, ami igen kemény munka volt, mivel pontosan kellett illeszkedniük a sarkoknak és az oldalakna.
Mikor ez is a helyén volt és a tető is felkerült a visszatértek az eredetileg kiosztott feladatokhoz.


Lea és Asha megint össze mozaikozták az ágyat és a konyhát.
- Hűha! Pont egymás mellett van a kettő. Hogy fog ide férni az oldalfal? - vette észre a problémákat Lea.
- Szerintem nincs ezzel olyan nagy gond, - kezdte Asha - az oldal fal majd belelóg egy kicsit a konyharészbe. Az a lényeg, hogy a fekvő felület maradjon az eredeti méretnél különben nem fogunk kényelmesen aludni rajta.
- Igazad van. Az ágy a fontosabb.


 Közbe Summer már az oldalfalat tapétázta.


Amikor az oldalfal a helyére került, akkor pontosították az ágy méreteit. Summer  segített  Lea-nak  az ágy összerakásában. Helyükre kerültek az ágy tároló részei, majd az eleje.


  Utána következett a felső ágy.


 Végezetül a két lány ellenőrizte, hogy alá tudnak e kényelmesen ülni. Pont hogy nem verték be a fejüket. Hát ugrálásra nem használható.


Ahogy a készen lettek az ágyakkal, már jött is Asha a konyha elemekkel, hiszen azokat módosítania kellett a meglévő méretekhez. Így aztán ő is neki kezdett konyhának.


A Lea-nak és Summernek már csak a matracok elkészítése volt hátra. Mikor készek lettek ezzel is Lea átment segíteni Asha-nak, hiszen neki még rengeteg dolga volt a konyhán. Eközben Summer kipróbálta az ágyat.


Asha elsőnek a hűtőt szerelte össze. A hűtő legkritikusabb eleme az ajtaja volt, ehhez viszont segítséget kért Lea- tól.



Addig amíg a hűtő ragasztásai száradtak, elkészítette a tűzhelyet és együtt a helyére rakták.


 Majd visszatért a hűtőhöz, hogy az ajtaját és tetejét a helyükre rakja.
- Szuper! Nagyon működés képes lett! -lelkendezett örömében.


S közben Summer ágy próbálásából, délutáni szundi kerekedett.


Ashának már csak egy elemet kellett összeraknia. És ez a mosogató pult volt. Mivel ez az elem záródott a fallal, nagyon pontosnak kellett lennie a méretének, ezért össze mozaikozta előtte.


A kész méret végül megkaphatta az eredeti tapétás borítását és helyére kerülhetett.



Eközben Lea megcsinálta a mosogatót és a csapokat.


- Na adjad, tegyük a helyére. - Asha, ahogy a munka végéhez közeledett, annál türelmetlenebb és mohóbb volt hogy lássa a végeredményt.
Lea-val együtt végül a helyére tették a mosogatót is.



A lányok teljesen kifáradtak.
- Jaj de jó leülni! - dőlt ki a padra Asha.
- Hát mindjárt vége van. Már csak az ajtó és szekrény gombok felszerelése van hátra. - biztatta Lea


 Közbe Summer is megébredt. Nagyon tetszett neki a hűtő és hogy működés képes.


Az ajtó gombokhoz már ő segített. 



 Mire végre minden a helyére került, Asha teljesen kifáradt.
- Gyerekek, nekem még ilyen melós munkám sosem volt még. De tudjátok élveztem minden percét. Hát nem gyönyörű amit csináltunk?
- De bizony az. - helyeselt Lea. - És ha belegondolok, hogy még így sem teljes, de már most annyira szép, akkor az eredmény gyönyörű lesz.
- Na gyerekek tegyük el magunkat holnapra. indítványozta Asha.



Summer meg folyton a hűtőt nyitogatta, hátha valami csoda folytán tele lesz. Már farkas éhes volt.



folyt. köv. 



7 megjegyzés:

Barbidou írta...

Hát nagyon kreatívak ezek a csajok! Szuper lett :)

Nőszirom írta...

Nagyon tetszenek az ötleteid, de a fotók azok szuperül sikerültek. Ügyesen mozgatod ezeket a lányokat.

Boróka írta...

Dolgos lányok, ez nem kis munka! Nagyon szép lett, várom a folytatást!

Hegemony77 írta...

Fantasztikusan ügyesek vagytok! Micsoda türelem ezt végig fotózni és beállítani a babákat! Nagyon klassz lett a "kocsi másik oldala"!

csevi írta...

Köszönöm Lányok!

lozsu írta...

Komolyan, jobban tetszik a te szín összeállításod, mint a froggy-é, nagyon szép munka, a lányok ügyesek....

csevi írta...

Ja kérem ez magyar változat. Emitt az országba nincs sok választék. :/ Így ami van abból próbáljuk kihozni a legjobbat.