2018. augusztus 30., csütörtök

Harry Potter

Vannak örök slágerek. Ilyen a Herry Potter is. Vannak részek, amiket megnéztem. Van olyan is amit nem. Nem rajongok érte, de ha megy a tévébe, nem kapcsolom el. Van benne vonzás.

Ezért is lepett meg, hogy nálunk is megjelentek a róluk készült babák. Olyannyira hogy hirtelen felindulásból kettőt is beszereztem.



 Meg kell mondjam várakozáson felüli volt kézbe venni őket.



Hermione arca, egész jól visszaadja a gyermeki vonásokat, de ha csak ruha nélkül találkoznék vele akkor nem mondanám azt, hogy hasonlít egy színésznőre.


Ron viszont hozza a formáját. Olyannyira, hogy valójában ő volt az első akit mindenképpen kosárba akartam látni.


Köpennyel.



Köpeny nélkül.


A két köpeny közt van különbség. A fiúé hosszabb, mint a lányé.


A ruhájuk, mint az alsó és felső tépőzáras hátul.


Hermione zoknit is kapott, és így is belefér a cipőbe.


Ron- nak meg lefelejtették a zoknit a lábáról. Viszont mindkettőnek nagyon jó a cipője, támasz nélkül megállnak.


Mezitláb viszont csak Ron áll meg, mert lapos talpú.


Nagyon jó a hajlíthatóságuk. Kellemes mozgatni őket. Bár Hermione karjai lazák, könnyen hajlik.




Spárgázni is tudnak, ami azt jelenti, hogy keskeny fenekük van.



Egy pettite barbi modellkedik a leányzóval. A mi új lányunk kisebb és karcsúbb is nála.


Tartottunk egy  ruhacserét is. Az öltöztetéshez levehető a kézfej. Érdekes viszont Ron- ét nem tudtam kiszedni a helyéről.


 A pettite ruhái bők Hermione-ra, fordítva beleférnek az ő ruháiba,  de azért szűkek és az ujjak rövidek.


Ez a két baba most elvarázsolt engem. Így vérszemet is kaptam. Bár Herry Potter nem hasonlít, és még van két varázsló Minerva McGalagony és Dumbledore professzor, lehet hogy gyarapítom a létszámot. Minervával mindenképpen. Viszont hiányolok egy leányzót a képletből. Ginny Weasley. Nos ő viszont Hermione-hoz viszonyítva nagyon szép babába.


Nos akkor ide varázsoljuk a képet a teljes kollekcióról. 
Csiri bú- csiri bá...




2018. augusztus 26., vasárnap

79 Fashionista Barbi

Nem hiszem el. Szó szerint nem. Hirtelen a játékshop egyszerre dob be jó pár új babát. Volt miből tobzódni, de muszáj válogatni is a sorrenden. Hát mit mondjak marha nehéz volt. Még így is van a listámon jó pár olyan baba amit nem vettem meg, de azok polcokon is vannak, tehát nem kapkodják el. Ám amire vágytam azt nem óhajtom, hogy lenyúlják.

Így jön a képbe a 79-es.

Sokan nem szeretik, pedig bájos, hetyke arca van. Mérete a magas verzió. Ruhája egyszerű, viszont csak feltűr újjal nézz ki. Amúgy amolyan pizsama cuccnak látszik. A haja kettes lófarokba, és igen finom szálú.

Bár tetszik a pulcsija, azért el tudnám képzelni egy normálisabb ruciba. Elő kell szednem az alkotó kedvemet. Most egyenlőre szabira ment az is.








2018. augusztus 24., péntek

A tapétázás

Legközelebbi alkalommal már mindenki a háznál gyülekezett. Nagyon rácsodálkoztak ám a házra, mert még nem látták téglamintásan.

- Nagyon klassz lett! De hát ki csinálta meg és mért nem szólt nekünk? - kérdezte Lacey.
- Igen, mért nem szóltak nekünk? - visszhangozta Tina és Summer.


- Nyugi lányok. Mi csináltuk meg Ashával. - mondta Lea - Egyszerűen jött a dolog magától és nem volt értelme szólni nektek.
- De, ne ijedjetek meg. Van bőven feladat nektek. Voltaképpen azért is hívtunk ide benneteket. - mondta Asha.


- Bizony! Úgy hogy befelé mindenki a házba és rá fogtok jönni mi a következő meló. - invitálta befelé a lányokat Asha.




Mikor a lányok bementek, már oda volt készítve jó néhány dolog ami sejtetni engedte mit is fognak csinálni.


- Szóval tapétázás jön? - kérdezte Summer.


- Ahogy elnézem, igen. És már ki is van választva a tapéta. - felelte Lacey.


 Viktorica egyből rábukott az egyikre.
- Hű csajok ezek nagyon jó színek! - ezzel magához ragadta a kék pettyeset. - Én akarom ezt a tapétát feltenni!

- Oké, nyugalom Viktorica, most azt kell kitalálnunk melyik szín hova menjen.


- Hát ez a pettyes elég komoly, rusztikus megjelenésű. - jegyezte meg Summer - Szerintem ez lehet egy pihenő szoba színe.
- Szerintünk is. Bólogattak rá a többiek.
- Akkor azt hiszem az emeleti erkélyes jól nézne ki ezzel. - mondta Tina.
- De a tarkával mi legyen? - kérdezte Summer Nekem nagyon harsány.
-  Igen ez igaz, de pont ezért a kis szobát gondoltuk erre. Kell valami üde színfolt is. -jegyezte meg Lea.
- Oké lányok! Akkor kezdődjék a munka. Én Viktorica-val megcsinálom az erkély szobát. - kezdte kiosztani a feladatot Asha. _ Lea? Megcsinálod a kisszobát?
- Igen. Lacey majd segít nekem.
- Oké. - egyezett bele Lacey.
- Akkor ha jól sejtem nekünk marad a lenti szoba? - kérdezte Summer
- Igen. - felelte Asha

 Ezzel a lányok nekiálltak a munkának. Asha és Viktorica kezdte az előkészületeket a tapétázáshoz. Viktorica felhozta a tapétákat. Majd az asztalhoz a hozzávalókat. Összerakták a bak segítségével a tapétázó asztalt.






  És Viktorica már annyira nem bírt magával hogy egyből elkezdte a tapétázást.



Majd felkerült az első csík a falra.


 Helyenként méretre kellett vágni a tapétát, főleg az ajtóknál.


Mire a fél szoba elkészült megéheztek.
- Rendeljünk pizzát. - nyafogott Viktorica - Menten éhen halok.
- Jó jó, de csínján az evéssel, mert még sok munka van hátra.


Evés után folytatták a munkát. Mire készen lettek, rengeteg szemét keletkezett.
- No akkor szedjük össze a szemetet. -indítványozta Asha. 
- Jaj ne! Én már nem bírom tovább. Folyik rólam a víz.
- Jó akkor tartsd a kukazsákot és én majd megpakolom.


Eközben a másik kis szobába is serényen zajlott a munka. Lacey és Lea a harsány tapétát helyezték fel a kisszobába. Viszonylag hamar kész voltak vele.


Miközben a szemetet pakolták, már arról beszéltek, hogy hogy lesz berendezve a szoba.
- Ide kell egy nagyon erős pink színű szőnyeg. - mondta Lea
- Igen. - helyeselt Lacey, de ennél tovább nem jutott. Az ő fejébe nem állt össze a szoba összképe.
- Igazi kis buli kuckót csinálunk ide. Kell egy tükör gomb, disco-s megvilágítással, sok-sok párna... - ábrándozott tovább Lea
- Hát ez izgalmasan hangzik így. - helyeselt továbbra is Lacey
Majd összepakoltak és hazamentek.


----------------------------------------------------------------------------------

Másnap Lacey megdöbbenve látta, hogy letépték az előző napi tapétázásukat. 
- Úristen! Ki csinálta ezt? 
  

Majd beállított Lea, kezébe különböző mintájú tapétákkal. 
- Szia! - köszöntötte Lacey-t.
- Szia! Láttad már mit csináltak ezzel a szobával?
- Igen. Az Alkotó műve. Nem tetszett neki a szoba így. Azt mondta valami szolidabb kell, ,mert ez a minta összenyomja a teret. Így elmentem vettem, amit találtam. Próbáljuk ki előbb, hogy lássuk, hogy nézz ki.
Ezzel a két lány, falhoz illesztette a tapétákat. Az eredmény tetszett nekik, így nekiláttak a munkának.


Lacey már kente is fel a falra a ragasztót. 


 Felrakták az alsó csíkokat.




Majd jöhetett a felső rész.

Végül az illesztések kaptak egy szép egyszínű bordűrt.


A munkától a lányok, kitikkadtak. Összetakarítottak és leültek pihenni.
- Meg kell hagyni, hogy most sokkal jobban nézz ki a szoba. - mondta Lea
- Bevallom őszintén, hogy nekem ez a szoba tetszik. Az előzőt túl mozgalmasnak találta. - finomkodott a kritikával Lacey. Nem akarta megbántani Lea ízlésvilágát.
- No igen. Bár én szeretem az erős színeket. - szabadkozott Lea


---------------------------------------Folyt. köv. -----------------------------------------