2015. december 29., kedd

MC2 Bryden

No igen ki is bújt el a fa mögött?

Az új jövevény Bryden. Hirtelen felindulásból beszerzett leánytó. Egy kisebb fajta trauma ért anno (ami már helyre jött) de a leányzó velem maradt vigasztalásként. Viszont nem vihettem haza ezért vendégeskedett egy jó barátnál. És lőn öt is megkísértette a képregény fotózás. Harcba hívta hát az összes babáját, állatát, hogy kiszabadítsák Brydent a dobozból. Sajnálatos módon a sztori elejéről készült képek füsté váltak a mobilon. De még így is maradt értékelhető a sztorihoz.

Levél érkezett a közös képviselőtől, hogy új lakó költözött a házba. Igen ám de jól becsomagolták, ki kell szabadítani. Ezért gyűlést hívott össze, hogy a ház apraja szabadítsa ki őt.


A beérkező lakók előtt egy rakás szerszám volt kihelyezve a szabadítást segíteni.


Mackó pajti kombival akart rácsattanni a dobozra de az meg sem tudta harapni a felületét.


Majd waldorf leányzó próbálkozott ollóval, de ezzel sem sikerült.


Végül a kalapács is kézbe került, de hirtelen mindenki sikoltozni kezdett, mert majdnem Bryden arcánál tört be az "üveg".


A sikertelenség miatt mindenki lógatta a fejét. Hiába akartak segíteni, nem tudták mit tegyenek.


Végül feltűnt Malacka.
- Na srácok ide figyeljetek! Ez itt egy MC2 lány. Ide ész kell a kiszabadításához.- ezzel megfordította a dobozt.


- No ide nézzetek emitt van a perforáció itt kell a dobozt kinyitni. - mondta Malacka és már be is nyúlt a dobozba.



Majd szépen körbement a vonal mentén. Végül visszament a  tetejére és ledöntötte a hátsó falat.
- Ó jaj! - jajdult fel Malacka - Hiszen innen nem tudjuk kiszabadítani Brydent.


Visszament az elejére.
- Jó akkor most próbáljunk meg elölről bejutni. Á, itt van egy fülecske! Kihajtom. - ezzel már be is dugta a kezét. Majd a fejét is.


- Odanézzenek már! Egy laptop! - terelődött el Malacka figyelme.
- Malacka! Légyszíves most ne a Laptoppal foglalkozz. Szabadíts ki engem. -kérte Bryden Malackát


Malacka itt is nekifeszült az "üveg" falnak és ledöntötte.


De volt egy kis gond. Bryden nem tudott még kiszabadulni, mert oda kötözték a falhoz.
- Hozom az ollót! Vigyázat! Vágok! - lendült bele Malacka.


Majd megfogta Bryden kezét és kihúzta a dobozból.


- Köszönöm Malacka! Megmentetted az életemet. Ha nem szabadítasz ki egy egész életre mozdulatlanságra és levegőtlenségre vagyok ítélve. - köszönte meg Bryden


Ezzel csókot nyomott Malacka orrára.


Végül Bryden mindenkinek megköszönte a kiszabadítási akciót.



És itt illik is bemutatkozni.

 - Sziasztok! Bryden vagyok az Project MC2 filmből. Ennél többet nem tudok mondani magamról, mert nem ismerem a filmet. :)


Szemüveg nélkül jobban látunk.


A szempilláimmal csodájára járok, mert elcsábulnak a tekintetemtől.


A cipőm kicsit csalóka, bár lezser hatás a sport cipő, de elszállt velem Hermés. Valójában magassarkúra vágyom.



- Ő... izé... le kellett vetkőznöm. Kicsit szégyenlős vagyok.


Van egy kis nőcis villanásom, gyűrű képében, de ha leveszem lyukas a kezem.



Na jó megmutatom magamat. Cikizni nem ér!


Hívtak még mellém pár lányt. Azt mondták összehasonlítanak minket. Szép dolog a sokszínűség. Hát én a többiekhez viszonyítva teljesen deszka vagyok. Alig van derekam, csípőm vállam egy szélesség. Úgy látom a csajok közül senki nem fogja odaadni a ruháját kölcsönbe, mert úgy se jó rám. De talán cipőt az kapok a lábamra.



Varrhatnak nekem most bármit. De jó lenne valami nőcis. Néha okostojásnak kinézni is fárasztó.

3 megjegyzés:

Nőszirom írta...

Nagyon aranyos ez a kis történet egy baba kibontásához. A baba is szép, azok a szemek! Gratulálok az új szerzeményhez.

Tilda írta...

Bájos történet :)

Agi írta...

Dehogy vagy deszka BRIDENT!!:)