2014. január 13., hétfő

Készülődés

Végre! Van okom tevékenykedni. Karácsony idején, meg karácsony után kicsit kiürült a kútfő. Semmivel nem tudtam lekötni magamat. De most, hogy jött a babaklub hírlevele, benne a 2014-es babakiállítás témája. Szóval megvan az ürügy, hogy alkothatok. Néha ez is kell, nehogy megerőltessem az agyam. :) A téma a japánokról szól, meg a régi babákról. De én most nem a témába alkotok. Még csak kvázi a dolog. Időm meg tenger, lévén hogy csak áprilisba lesz a kiállítás. (Viszont, ha törik, ha szakad idén ott akarok lenni megnézni és személyesen fotózni) Addig is bekukkantást nyerhettek hogy hogy is megy ez a folyamat.

Adva van a test. Amint láthatjátok csupa golyó. No igen ez egy textil bjd akar lenni. Lesz is. A feje még tervezés alatt az én fejembe. Majd megszületik.


Az anyagok. Ennek csak örülhetek, hogy most elég volt beletúrni a dobozomba és összejött a komplett öltözék szín variációja.


No és ahogy én dolgozok, kvázi ruhapróba. Az ilyesmi serkentő hatású nálam, hogy előre láthatom hogy nézz ki. Ha már így is tetszik, a végeredménybe tuti szerelmes leszek.


Ha valaki már rájött, hogy mit takar az alkotás, akkor elárulom, ezeknek a gatyája és a zubbony hasa lószőrrel van kitömve. Remélem nekem nem kell lovat borotválni, hogy tömve legyen az élethűség miatt.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Az összeállításba oly annyira bele lehet szeretni, hogy így kb. összerakva lesz még és még ötlet és lehetőség és elképzelés amit fel is lehetne használni...., no meg el is lehet felejteni, mert talán túlzás...
Nem láttam még babaszerető társaságot. Így köszönöm, hogy rajtatok keresztül ezt megismerhetem.Érdekes.
Bea

Hegemony77 írta...

Nagyon jól néz ki már most is! Kíváncsian várom a végeredményt!