2013. november 5., kedd

Kívánság lista

Mostanában lassan, de kezdek beállni, hogy kezdődik az ünnepi hangulat. Talán a túlzott meleg időjárás az okozója, hogy nem sikerült még a ráhangolódás. Ám a boltok a gyerek fantáziáját már felturbózták, minek következtében listázás lett. Bár a gyerek listáján minden rajta van ami a boltba található.
Na de ha már kívánság lista akkor jöjjön az enyém is. Kívánni végül is mindig lehet. Legalább van megvalósítani való cél. Lássuk, mivel ez egy babablog hát ebből áll a lista is, hogy mi mindent bírnék birtokomba tartani.

Annak idején mikor megrendeltem az első nagyfejűeket Pullip, Taeyang, Dal babákat, már nem fért bele a listába a J Doll és az Isul. Az utóbbiról lemondtam, de a J Doll-ról nem. Aveneur Kleber.  Gyönyörű vörös hajával és kék szemével még mindig fogva tart.

Avenue Kleber

 


Hasonló kinézettel rendelkező (max. sovány ez is és üvegszeme van) Moxie Teenz Tristen és egyetlen fiú Gavin. Jellegzettesége, hogy levehető parókájuk van és még úgy is van festett hajuk.Barbikhoz viszonyítva még jó nagy fejjel magasabbak is.


Tristen
Gavin

Nagyfejűek közül még befogadnám a Blythe simply chocolate barna hajú retrós fazonját.



Még egy soványság vagy anorexiás, az Ever After High Csipkerózsika lánya a kerek fejű, szép arcú, nőies kisugárzású baba.





És most jöjjön álmaim netovábbja a BJD baba. Bár ez folyton változik, hogy milyen, mekkora, amit most piacra dobott az Iplehause az nagyon megfogott. Violet a vámpírnő, vámpírmentes kivitelbe. A szárnyas kép csak azért lett berakva, mert a ruhája is eszményi és meg akarom varrni.





Ez még nem a teljes lista. Majd még írunk folytatást a nem felnőtteknek való és gyerek kezébe is elférő babákról.








Nincsenek megjegyzések: