2011. november 10., csütörtök

Adventi koszorú

Már nem tudom hány napja is készülök rá, hogy megcsináljam a koszorúmat. Kb két hete kezdtem tervezgetni, míg nem odáig fajult a dolog, hogy irtóra szükségem lett hirtelen egy szakos ollóra. Minden áron tervnél akartam maradni, ami a következő volt. Semmi szokásos. Újítás kötelező. Így jött az ötlet, hogy textilből, gombból, fonalakból rakom össze. Mit ád ég Colette játékra szólította olvasóit, újrahasznosítás címén. Mivel pont belepasszolt az ötletem a játékába, tettek mezejére léptem és beszereztem a szakos ollót végre. Semmi perc alatt kiszabtam az anyag kockákat. Aztán jött egy fél óra bábozás. Végtére is a lurkóval is törődni kell. Majd szépen megvarrtam a koszorút. No nem az alapját, hanem a díszítést. A koszorú alapja hungarocell. Amit belakkoztam és beszórtam türkiz színes homokkal. Ezt áttekertem barna szalaggal. Na ez nem is látszik. A textil kockákat össze-vissza közepüknél fogva beráncoltam és keresztbe rákötöttem az alapra. Majd pár textil darabot laposan egymásra helyeztem és gombokkal összefogtam, majd szintén rákötöttem a koszorúra a másik mellé. Végezetül a gyertyát az alapba csavarozott szögekre raktam. Elég domináns lett a gyertya rajta. Lehet, hogy majd levágok az aljából. Bár nem aktuális mert sajnos olyan szöget találtam ami vastag a szárába és így is helyenként megrepesztette.





Hát ahogy a fényképeket nézem ez tényleg olyan mintha hulladékból raktam volna össze.

2 megjegyzés:

Szemkép írta...

A koszorú mintha a blog színvilágához öltözött volna!

Halász Csilla írta...

nekem nagy kedvencem egy ideje a barna türkizzel...:)