2019. január 4., péntek

Our generation baba

Van egy hely ahova mindig is jártunk. Baba-Mama expó. Aki ismeri e helyet az tudja, hogy tele van kismamáknak, babáknak, gyerekeknek való termékbemutatóval. Ide kijönnek azok az internetes portálok is, akiknek boltjuk nincs csak webshopon árulnak. Ide tartozik az OG rövidítéssel fémjelzett baba a Our Generation. Ha valaki megkérdezi miféle baba, hát arra csak annyit tudok válaszolni, hogy Götz és American Girl Babával lehet párhuzamot vonni. 

A babák egy - egy kislányról készültek, akik valamilyen szinten társadalmi segítségnyújtásban jeleskedtek. Jelenleg a Besttoys honlapon lehet utánuk nézni. De ahogy nézem a honlapot kissé kifosztották. Eredeti honlapot meg ITT találtam.


Na de nézzük a babát. Elviekben nem én voltam rákattanva hanem a lányom. És elég nosztalgikus hangulat uralkodott rajtam, mikor e babáért nyúzni kezdett a leányzóm.  Kb. ugyan ennyi idős voltam mikor gyerekkoromba megkaptam álmaim babáját. Elég nehéz volt választani, mivel öltözéktől függött az ára is. Plusz tényleg sok szép volt. Lányomnak még is a pizsis jött be.




Itt olvashatjátok Jovie történetét. Már aki tud angolul. Én nem. Ez a doboz hátuljára van írva.




A leányzó dobozból kivéve, megjelenése ágyba készülős pizsamás. Zoknija van de cipője nincs. ( De már beszereztünk egyet a Tescoból a Sindy baba kiegészítőiből.) Zoknis lábbal nem igazán találtuk meg az egyensúlyt, de a talpa sima és meg tud vele állni mezítláb.


Haja kétoldalt befonva. Frufruját kicsit merevnek találom így és felhívja a figyelmet a szabálytalanságokra.


Haja kibontva. Mivel fonva volt hát hullámos, de a sima hajú babák nagyon szépek. Viszont valami extra selymessége van, az ember végtelenségi simogatná.



Teste olyan mint az American babáké. Csak a végtagok öntöttek, a test maga textil. Jó pufira van kitömve. Karjai lábai körbeforognak. Szépen tud ülni.


És a szemei, azt bizonyítják, hogy alvó baba. Bár teljesen nem tudja becsukni. Amúgy gyönyörű szép szeme van élőben.



Az alvónyuszija simán adható kisbaba kezébe.


És a doboza, hogy ne vesszen kárba, plusz mérete pont aktuális és fantázia megvalósítós fazon.
Lesz belőle ágyikó.


Először a külső dobozt kellett a belső alapján kivágni.


Majd visszahelyezni a belső dobozt és bevonni az oldalát, peremét.




Mind a négy belső oldalra 1 x 1 cm-es vastagságú rudakat beragasztani 1 - 1,5 cm-re a peremtől. Ennek mérete függ a matrac vastagságtól.


Majd a belső üreg méretére kivágunk egy kartonlapot, ás ette helyezzük rá a matrac töltő anyagát, és az egészet bevonjuk textillel.



Kivágunk egy fejtámlának való kartont, és azt is bevonjuk az ágy színével egyező anyaggal. Majd felragasszuk az ágy fejhez.


Itt a kész ágyikó alapja.


Babuka megágyazhat magának, később meg beágyazhat, mert az ágyikó ágynemű tartós. Aki akar az a matrac végére tehet szalag hurkot hogy könnyebb legyen felemelni a betétrészt.


Itt már kényelembe vagyunk, mert pont megfelelő a méret.


Azóta Babuka rengeteg kiegészítővel gazdagodott.  De azok más, de hasonló méretű babáktól vannak. Némelyik szűk. Amit nézem a feneke nagy neki, mert a gatyák azok amik nem jók. A felsőkbe belefér. Az utolsó előtti képen a pólója vásárolt de a nacit már én varrtam, mert a hozzá tartozó harisnya nem volt jó rá.

3 megjegyzés:

Bambuc írta...

Hát ez az ágy???!!!! Nagyon állat, hogy ágyneműtartós!

Nagyon szép szeme van ennek a babának, bár a frufrut én nem szeretem. Gondolom örült neki a lányod?

Boróka írta...

Szerintem is szuper az ágy! A baba is nagyon tetszik, olyan kis természetes, harmonikus.

világbaba írta...

Cuki ez a baba és valóban a szeme annyira szép! Az ágyikó szuper lett! Örülhet a kislányod, hogy ilyen kreatív anyukája van!