2013. december 10., kedd

Jégvarázs

Hát ez nem rólam szól. Lányom ígéretet kapott, hogy mikulásra kap egy mozi élményt. A kiszemelt film nem más mint a legújabb babagyár kedvenc a jégvarázs. Három főszereplője már jóval egy hónapot megelőzően a játékpolcokra került. Mikor először megláttam a klasszikus hercegnők közt, csak pislogtam, mint egy béka, hogy milyen figurák ezek. Mivel jó rég nem moziztam, nem voltam képben. Aztán a netten rákerestem és láss csudát egyből kedvencek közé soroltam a filmet. Ajánlom mindenkinek. Akinek az aranyhaj tetszett az meg különösen fog örülni. Szóval vittem a lányomat mozizni, mozi kaja mellé elkelt volna még egy kéz. Ugyanis a lánykám spor pénzéből megvette élete első babáját. És az jött velünk mozizni.  Elza királynő lett a kedvenc. Bevallom, én Anna hercegnőért rajongok, mert a baba szeplős. Majd még az is meg lesz. Számba vettem, mely mese szereplők vannak meg, és melyek amik szerintem már sosem lesznek.
Ami megvan: Hamupipőke, Ariel, Aranyhaj, Merida, Elza, ezek disney babák, Hófehérke, Mulan kerámia baba.
Ami nincs Belle, Csipkerózsika, Pocahontas, és a békahercegnőt nem is tudom, hogy hívják. Az utóbbi kettőből már nem is fogunk kapni, ha csak nem leselejtezettet.

Na jöjjön Elza királynő. Hát rosszul választottam hátteret, de most új kedvenc nehéz elhoppolni a babát. Amúgy a baba felsője fix, rajta formázott. A szoknya az rémesen csúszik. A köpenye jó csak lehetne bővebb, attól meg minden csillámlik.




1 megjegyzés:

Névtelen írta...

http://m.jofogas.hu/budapest/Disney_Belle_barbie_baba__hajlithato_vegtagokkal_35945152.htm egy kis segitség �� es pocahontast is lattam jofogason egy csomagban