2014. november 30., vasárnap

Advent

És meggyújtjuk az első gyertyát.
Még sötétben.


Lámpafénynél nem látszik.


 Ám csak lámpafénynél látszik az új koszorúm. Belehabarodtam a gömböcskés koszorúkba. Az Obiba egész jó áron kaphatók, a díszgömbök. Ragasztó pisztollyal raktam rá az alapra ami egy szalma alapú és be van tekerve szalagokkal. Végül megbolondítottuk egy kis pihével. Mindezt persze a kedvenc színemmel készült.
 



 Ez pedig a csetlő botló olcsó ötlet, nagyon kezdőknek. Végy egy szép fenyő girlandot, magyal levelest, piros gömbökkel. Tekerd körbe koszorúba. Vágj fel egy kisebb narancsot szeletekbe, szárítsd meg, majd dobáld a girlandra. Ha nem akarod hogy szétessen tányérra tedd.


Amúgy a narancs szeletelésről jut eszembe. Facsarj ki egy narancsot, egy fél citromot (lehet egész is) 5 db mandarint. Vagy egy - egy narancs, citrom és vörös grapefruit. Aki nem szereti a gyümölcshúst az zűrje le. Isteni finom! És csupa vitamin. Persze azért egy hete zsepi halmok tornyosodnak.

2014. november 24., hétfő

Torna és a piros

Hát igen ideje volt elővenni a többi leányzót. Bár a leányzó szók erre a babákra elég finomak. Holott itt kemény vonásokra kell felkészülni. Szóval terítékre kerültek a többi bögyösek. Így elkezdtem a fürdő ruhákat vagy torna dresszeket. Jelen esetbe a piros volt az az anyag, ami ehhez jó. Kellően vastag és rugalmas fajta. Ám sajnos hiába a terv és a jó anyag, sikerült elbénázni. Kezdtem egy kétrészessel. Az alsó gatya még elment volna, de sajnos itt is egy durva szépséghiba jött elő. A baba medence ízülete olyan keskeny elöl, hogy itt bizony csökkenteni kell a fazon részt, mert a nagymamabugyi részei sajnos beesnek a hajlatba, amitől elég hülye hatást kap. Méghozzá olyannyira, hogy még short-ot sem érdemes  varrni neki, mert az is beesik. Tehát itt kell majd módosítani.
Az alsóhoz tervezett felső, egy bögyösebb melltartó lett volna. Kétszer is elbénáztam. Végül begurultam és félre dobtam őket, gyártottam inkább egy mély dekoltált mell alá érő felsőt. Melltartó ügybe még próbálkozom, de kedvem eddig a nullán.
A dressz, viszonylag jól sikerült. Azért viszonylag, mert itt is alsó része széles lábközt, de már tudom, hol a hiba, így az újabbaknál már módosítom.

Mivel a csajok hajlékonyak betettem őket fitnes edzésre. És ha már ilyen erősek, akkor jöhet egy cirkuszi elem is, az egymásra állás.
A fehér bőrű csajsziról elfelejtettem megemlíteni, hogy az előnytelen, nőietlen fejét leszedtem és ráraktam a meglévő fejek közül a legvilágosabb bőrűt, de még így is sötét a fej a testhez viszonyítva, de ez már így marad. Az eredeti fejet viszont lekopaszítottam ,mert annak ragasztott parókája volt.

Elsőre még elmennek

Elfuserált melltartók
Jógázni tudni kell

Nyújtás (na jó ez vicc, ha ezek nyújtanak akkor szétesnek)

Edzés

A cirkuszi mutatvány

Akkor most melyikük az ügyesebb?

Pihenni is kell. Levezető csevej. :)
A parcsi

Lefejezve
Az új test tulaj.

2014. november 15., szombat

BBI Cy Girl

Mint már említettem az új lányaimat egyesével be fogom mutatni. Így elsőre az egyik legizgalmasabb modellt veszem elő. A vörös démont. Látványos nő. Amint a lenti kép mutatja hihetetlenül aprólékos a csajszi. Nem azért mert szétszedtem, hanem mert ha jól megnézzük sok ponton mozog. A felkar, a comb, a boka felső része külön külön is forog. Kéz és lábfej levehetők az öltözködésnél. És a legcukibb részlete a bögyöcske ami változtatható méretű. Amúgy nőies nagyon. Kerek idomok, nem a szokásos baba testtel rendelkezik.


Nagy bögy.

Kis bögy.

Nagyon jól pózoltatható. Bár a lábát nem tudja hátra hajlítani a popsi vonala miatt. Ettől függetlenül, hajlékony csajszi.



Eztán, már csak felöltöztetni kellett. Mivel jelenleg nem rendelkezem bő idővel, most csak a meglévő rucikat próbáltam rá. Kíváncsi voltam, mely szabásminták jók a meglévőkből és miket kell változtatni. Mivel testmagassága kisebb egy Barbinál is. A felhozatal így nézz ki: fekete felső Pullip, mellbe szűk, de rugalmas anyagból pont jó.Dzseki az Moxie Teenz leányzóé. Nadrág My Scene, ez elvileg jó lehetne, de csípőnadrágként funkciónál, ami itt nem kifizetődő mivel pont beesik a baba has és comb kapcsolódási vonalába, így irtó előnytelen.



Végül a nadrágot lecseréltük egy Barbi farmerra. Ez meg derékba épp hogy begombolódott. Végül is eljutottunk odáig, hogy teljesen új ruhatár kell a hölgyeménynek.


 Egyetlen egy bánatom van, hogy a leányzó jobb kézfeje fegyverfogáshoz van alakítva. És nekem folyton az is jut eszembe róla, hogy fegyvert fog és ez olyan nőietlen. Lassan kezdem megszokni a fejét. Már csak jól kell fodrászolni és egész nőies tud lenni.



2014. november 13., csütörtök

Juhos juhász

A mit tudom én milyen viseletben. A fehér ruhája eleve adva volt, csupa négyzetből ráncolásból. Ahogy régvolt szokás. Bár a méretarányok nem olyan hűek, de aki esetleg járt már a néprajziba megnézni a félre gatya kiállítást, ott lehet látni, hogy anno 10 méter széles volt egy leterített gatya. Mire egy férfi azt magára vette, a bő gatya már szinte szoknya. Én megmaradtam az egyszerűbb szegényesebb változatnál. A rend kedvéért kapott egy mellényt paszomány és gyöngyhímzéssel. A paszomány csak szimpla hímző fonal. A gombolása is gyöngyökből áll. A vállán a suba az meg egy tévedések vígjátéka. Nem akartam méteres szőrmét venni, így megörültem egy kis darabka anyagnak a boltba. Már a boltba is próbáltam rájönni mekkora lehet, de semmi értelmes nem volt ráírva. Végül itthon kiderült, hogy egy henger párnára huzat, és én a szőrtől sem a címkét, sem a cipzárt nem nem láttam. Így kis híján eldobtam az agyam, mert kevesebb anyaggal kellett beérnem, mint ahogy terveztem. Ezért rövid a suba. A feje és keze levegőn száradó gyurmából van. A haja fésűs nemez. Csak le ne rágja egy moly. Bár molytápláléknak nem szántam. de moly eledel lehet a bárányka is. Aki szintén filcből van varrva és nemez bundája tűnemezeléssel rögzítve. A vicc az egészbe az hogy a báránykával jobban megszenvedtem mint a babával.






2014. november 10., hétfő

Zúg baba

Olyanról már hallottunk hogy zúg ívó, meg zúg evő, de hogy zúg baba, az most és itt újdonság. A lényege az, hogy dugdosom, nehogy meglássák. Nagyon nem bírtam ki. Most itt karácsony előtt beterítette a polcokat az Ever After Hígh őrület. Először a másik fiú babát néztem ki magamnak az előkelők Dexter Charming, aztán feltűnt piroska lánya Cerise Hood, és elvesztem. Frufrus leányzó! És minő szerencse olyat találtam, amibe alig volt fehér tincs. Nem bírtam otthagyni. Jött velem haza. És hogy miért kell dugdosni? Mert... családunk legkisebb oszlopa Monster High őrülté vált. Bezony. Kapott egy DVD filmet és most fejibe vette, hogy ő begyűjti a szereplőket. Mivel karácsonyra is azt kért, megvettem neki a kedvencét, a ritka példány 13 kívánság Gigi Grant-ját. Azt is dugdosom. :) Közbe meg sikerült kizsarolni egy másik példányt és zsebiből megvett egy Cawleen Wolf-ot. Innentől kezdve nincs több baba. Erre az évre biztos nem lesz.
Ím hol a leányzó példánya.


Tök véletlenül jött ki ez a klasszikus felállás, hogy farkaslány, meg piroska lánya. Értelem szerű, hogy farkaslány kimereszti körmeit piroskára.



Ám piroska nem csípi most a humort, vagyis a horrort, mert mérges farkacskára, hogy miatta nem lehet rivalda fényben. Ezért hirtelen megfordul és torkának ugrik.


Végül piroska lánya letett az öldöklésről, mert belátta, hogy nem a farkaslány tehet a helyzetről. Így leültek az erdő szélén csevegni. Bevallotta farkaslánynak, hogy ő azért piros köpenykedik, mert rejtegeti a farkas füleit.


No de nézzük Cerise Hood

Itt még a mesekönyv dobozban.

Majd kicsomagolva teljes díszben. Köpenyét leszámítva egész jó szerelésbe van. 


A köpenye az kész rejtély előttem. Elöl a műanyag lánc imitáció fixre oda volt varrva. Vagyis nem levehető a ruhadarab, miközben az összes többi ruha igen. Aztán a kapucnit az ember a fejére borítja, hogy ne fázzon a feje vagy esőbe ne ázzon el. Ám itt lyukat beszéltek bele a tervezők és kilógatták rajta a nagy hajkölteményt.


No most már vetkőzhet a leányzó.


Köpeny nélkül vonzóbb jelentség

De itt minibe már nagyon nőcis




 Ugye milyen bájos?

2014. november 7., péntek

Bútor, bútor

Lassan befejezéshez érkezik a baba szoba. Bútor, bútor hátán tolong. Még csak egy játék ládikó van hátra. Be kell valljam imádom ezt a fóliás hungarocell lapot a habkartont. Könnyű, gyors. Egyszerűen pikk-pakk összedobható az álom. Egyetlen bánatom az, hogy a vágott széle nem olyan szép, ráadásul a színe is más. Ezért tapétázom, és bizony az a nehezebbik része. De imádom a végeredmény. Nagyon szívesen lennék baba bútor kárpitos. De ha fából kéne csinálni, bizony az külön műhelyt igényelne. Talán majd nyugdíjas koromba. Igaz addigra recés lesz a vágott széle úgy fog remegni a kezembe a barkás gép.

Mostanra viszont sikerült elkészíteni egy tini ágyat és a pelenkázót. Aztán már igazán csak a részletek és kiegészítők maradtak hátra.

Hopp ferde a fénykép.

Már a hulladékot is tudom hová pakoljam. Lábait végül levágtam mert, magasnak ítéltetett.
Na ez most mi akar lenni?

Hamm bekaplak. Tisztára mint egy fej. Csak szögletes.
Felöltöztetve 
Kipróbálva. Cawleen-nek nagyon kényelmes. Még pont belefér. Az ágy Barbie tini lánynak Skipper méretére készült.
Pelenkák hol vannak?
Barbie kipróbálta Petite Blithe segítségével, mivel Cseri Mari eltűnt a gyerekszoba káoszába.
Még némi simítás kell a dolgoknak. a szekrényre ajtó gomb, a fiókra kihúzó kar. Viszont azon mélázok visszarakok picike lábakat a szekrényre, mert annyira talpán van, hogy valahogy nem tetszik így. Aztán megint a részletek jönnek. Alig várom már, hogy minden a helyére kerüljön.